Szerző: Éber Márk Áron
2017.08.12.
Prekárius, prekaritás, prekariátus – a nyugati társadalomtudományok e gyakran használt szakkifejezései nálunk eddig nem igazán tudtak gyökeret verni. A hangzásuk szokatlan, pedig amire utalnak, számunkra is nagyon ismerős. Hónapról hónapra élő emberek, alacsony fizetések, bizonytalan foglalkoztatás, rendszertelen munkaidő, a létbiztonság tömeges megrendülése. Mindez csak Nyugaton új tapasztalat. Mit kezdhetünk mi e problémákkal?
Nem tudjuk egykönnyen magyarra fordítani e p-betűs szavakat, jól tesszük tehát, ha megtanuljuk őket. Mit jelentenek? A prekárius bizonytalanságot, a prekaritás bizonytalan léthelyzetet, a prekarizálódás a munkát és az életet védő szociális biztonság meggyengülését, a prekariátus pedig a bizonytalan és biztonsághiányos sorsban osztozók körét. Valamennyi esetében sérülékeny munkaviszonyról, bizonytalan foglalkoztatásról, alacsony és kiszámíthatatlan munkabérről, előre nem látható munkaidőről, következésképpen ingatag élethelyzetről és tervezhetetlen jövőről van szó.
Olyan „új” társadalmi tapasztalatot neveznek meg e kifejezésekkel, ami a kapitalista világgazdaság nyugati centrumtérségeiben az elmúlt bő három évtizedben jött létre (újra) és vált mind feszítőbb problémává. Ott nevet kellett adni neki, mert számukra ez „új” tapasztalat. A világ nagy részében, a nyugati centrumtérségeken kívüli világban e fogalmaknak azonban nem volt igazán értelmük, mert újdonságértékük sincs. A nyugaton kívüli világ számára (azaz számunkra) a tömegek bizonytalan léthelyzete nagyon is ismerős: nem új tapasztalat, nem is kivételes, sőt megszokott, már-már „normális”. Ez is akadályozza e kifejezések hazai elterjedését. Inkább beszélünk „létbizonytalanságról”, „új szegénységről”, „új kiszolgáltatottságról” vagy a törékeny élethelyzetek „új formáiról”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.