Szerző: Lévai Júlia
2017.08.20.
Nemrég volt egy érdekes beszélgetésem Zoltánnal, aki anno, még a szocializmusban szerzett szakmunkás végzettséget. Azért nem tudott továbbtanulni, mert a munkaadója ezt nem támogatta. Mivel más munkahely nem volt a környéken, a családjában pedig ő volt az egyetlen kenyérkereső, nem igen volt választási lehetősége.
Zoltán később kiment Angliába nulla nyelvtudással, annál nagyobb szakértelemmel. Ott megtanult angolul, dolgozott és tapasztalatokat szerzett még jó pár másik országban, majd hazajött. Ma már félmilliós-milliós nagyságrendű fizetésekért hívják multi cégekhez vezető pozíciókba. Továbbra sincs érettségije, pláne diplomája. „Csak” szakmai tapasztalata, és tehetsége ahhoz, hogy koordinálja, motiválja a beosztottjait.
Szóval arról beszélgettünk, hogy – például – Németországban ez a karrier egyáltalán nem szokatlan. Nem egy esetben töltenek be magas, akár felsővezetői pozíciókat érettségi nélkül, szakmunkás végzettséggel, s látják el akár több országra is kiterjedő felelősséggel munkájukat, nyilván nem kevés fizetésért.
Miközben hallgattam a konkrét történeteket, próbáltam azokat szinkronba hozni azzal a képpel, ami nálunk kialakult a szakmunkásokról. Nemigen ment. Pedig ismerősöm, mint élő hazai példa, ott ült velem szemben. Igaz, ahhoz, hogy ez megtörténhessen vele is, egy külföldi tulajdonú cég kellett, egészen más filozófiával. Míg a magyar munkahelyeken a végzettségeket igazoló papírok száma számít az ún. szellemi munkakörökben, egy multinál inkább az, hogy mennyire vagy képes a szellemi kapacitásodat használni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.