Szerző: MinekLettemTanár
2017.08.21.
Pistikéék egy vidámparkban voltak szombaton, vasárnap pedig bevásárlókörútra mentek. Tudom, mert többszáz kedvelést mutatnak a facebook fényképek, melyeken mosolyogva pózol hol anyukájával, hol egyedül. Anyuka is ismerősöm. Csodás panzió előtt emeli magasra a pezsgős poharát. Háttérben kecses lámpák világítják meg a szombat estéjét.
Átlagos hétvége után az átlagos kedden majd nem számítok Pistike házi feladatára. Bár öt-tíz perces munka lett volna. Nem ártana tudnom, hogy az otthoni magányban is emlékeznek-e a tanultakra. Ha nem, akkor tovább kell gyakorolni. Nem tudsz házat építeni, ha téglák helyett néhol vatta van.
Az én fiam is Pistike. Bár még fiatalabb Pistike, de eszembe jut, mennyire élvezné a vidámparkot. Nagyot nyelek, amikor arra a két órára gondolok, amit a Tescoban töltöttünk ezen a hétvégén. Egy órába telt mindent betenni a bevásárlókocsiba, ami a listán szerepelt. Törekszem a havi egyszeri nagyobb bevásárlásra. A második óra azzal telt el, hogy Pistike cipőt próbált, és kereste a megfelelő legót, amire elköltheti a szülinapi pénzt, amit a nagyszülőktől kapott. Izzadság csorgott a hátamon, amikor végiggondoltam, miként borul a felállított időtervem. Vagy csúszik még egy napot az 5.a dolgozatának kiosztása, vagy nem készülök két órára.
Mindig elfutotta arcomat a pirosság, amikor ilyeneken gondolkodtam. Pistikére szerettem volna koncentrálni, az én Pistikémre. Mégiscsak szombat van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.