Szerző: Szelestey
2017.08.23.
Csúnyán megszívatta néhány tüntető az összeesküvés-elméletek híveit. Miközben ironikus demonstrációt tartottak, Sorostól követelve a pénzüket - a konzervatívok igazinak hitték a felvonulást és felháborodtak.
Le Monde
Ma kezdődő háromnapos útján a francia elnök négy közép-, illetve kelet-európai állam vezetőivel találkozik, ám elkerüli Magyarországot és Lengyelországot, így szinte 100 %, hogy nem jön létre az egyeztetés V4-es keretekben, ahogy azt korábban Budapesten bejelentették. A politikus környezetében azonban kiemelik, hogy nincs szó a régió országainak megosztásáról, ám az „új fiú”, ahogyan Orbán Viktor megvetéssel hívta a francia vezetőt, szóval, az új fiú egyelőre nem kíván összecsapni az európai ház két neveletlen gyerekével, Magyarországgal és Lengyelországgal. Leül viszont a román, a bolgár, a cseh és a szlovák miniszterelnökkel, mivel ezek az államok az unió elmélyítése mellett vannak. Szemben a magyarokkal és a lengyelekkel, akik nem hajlandók egyetlen menekültet sem átvenni, és akiknél erősen hibádzik a jogállamiság tisztelete. Prága és Pozsony különben az utóbbi időben távolodik a visegrádi együttműködéstől.
Hogy Macron mennyire tud hatékony lenni, az kiderül majd abból, képes lesz-e újraírni a feltételeket azon kelet-európai munkavállalók számára, akik kiküldetésben dolgoznak Franciaországban. Az elnök úgy gondolja, hogy sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel és bérdömpinget alkalmaznak, vagyis aláígérnek a francia vetélytársaknak. Az érintett országok viszont úgy vélik, hogy itt burkolt protekcionizmusról van szó. Az Elysée Palota szerint ugyanakkor nem kell különösképp forszírozni azokat a szerződésszegési eljárásokat, amelyeket az EU indított a magyar és a lengyel kormány ellen. Mert minek erőltetni egy vitatémát, amikor lehet, hogy beigazolódnak a pletykák és Macron ősszel tárgyal Orbánnal?
Reuters
Keletre indul ma a francia államfő, aki át akarja alakítani az EU-t. Szándéka az, hogy elmélyítse az uniót és az a jövőben nyújtson nagyobb védelmet a polgárainak. A mostani út során igyekszik támogatást szerezni a kiküldetésben dolgozók ügyében. Olyan kérdés ez, amely súlyosbította a kelet-nyugati törést. Az elnöki hivatal szerint a célországokat azon az alapon válogatták ki, hogy azok nagyon ragaszkodnak az európai tervhez. Egy francia diplomata hozzátette ugyanakkor, hogy a politikus üzenni kívánt Magyarországnak és Lengyelországnak, amikor elkerüli Budapestet és Varsót.
Macron új életet öntött a német-francia tengelybe, viszont az elképzelés miatt félelmek támadtak keleten a többsebességes EU lehetősége miatt. Egy francia tisztségviselő erről azt mondta, hogy az elnök meg akarja nyugtatni a most felkeresendő országokat, mármint hogy az ő helyük a mag-Európában van, ha támogatják Berlin és Párizs programját. Egyébként a lengyelek megpróbálták meghívni az államfőt, de a másik fél nemigen volt kapható a látogatásra. Így Varsó azt hangsúlyozza, hogy a maga részéről bízik a visegrádiak egységében és szolidaritásában. Ám a csehek és a szlovákok kitáncolnak a sorból. Ugyanakkor a Teneo Intelligence washingtoni kockázatelemző egyik szakértője úgy látja, hogy minél előbb elmélyíti Macron a kapcsolatokat Közép-Európával, annál nagyobb politikai tőkéhez jut ily módon az egész unió szintjén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.