2017. augusztus 24., csütörtök

ORBÁN 2006-BAN: A KORMÁNY KORMÁNYZÁS HELYETT CSAK AZ ELLENZÉKET TÁMADJA, ELLENSÉGKÉPET ÉPÍT FEL


444.HU
Szerző: Herczeg Márk
2017.08.23.



Az internetnek hála nehezen fogjuk elfelejteni az olyan régi, ma már a Fidesznek kellemetlen nyilatkozatokat, amikben például:

Kövér László 1993-ban megvédte a liberalizmust,

Orbán Viktor 1992-ben elhatárolódott a most piedesztálra emelt Csurka Istvántól,

orosz agressziónak nevezte az orosz agressziót, és

pont attól féltette a népszavazás intézményét, amit aztán kormányon gond nélkül megtett.


Most egy ezekhez hasonló csapás érkezett a múltból. Ez a rövid részlet Orbán 2006. november 16-i parlamenti beszédéből tavaly decemberben került fel a Youtube-ra, de valamiért eddig alig látta valaki. Ebben a Fidesz elnöke a Gyurcsány-kormányt bírálva gyakorlatilag szétszedi a későbbi, azaz mostani kormányzását...

A parlamenti jegyzőkönyv szerint régi munkásmozgalmi, MSZMP-s taktikának nevezte azt az ellenségképzést, ami most a kormányzati/fideszes propaganda – sőt, az egész kormányzás – alapjának tekinthető:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.