ONLINE VÁLASZTÓK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Forgács Imre
2017.08.05.

A parlamenti demokrácia klasszikus elmélete azt feltételezi, hogy a társadalmi nyilvánosság csakis a közjó szolgálatában állhat. A „nyilvános okoskodás” színterei (pártok, szabad sajtó, érdekképviseletek) hivatottak arra, hogy közvetítsék a választói csoportok véleményét a politikai döntéshozók számára. A parlamentben a képviselők „okos gyülekezete” elméletileg mindezek mérlegelése alapján alkot törvényeket. A politológiai tankönyvek szerint a nyilvánosság fórumain lehet és kell is ellenőrizni a választói akarat érvényesülését.

A nyilvánosság látszata

A demokrácia hagyományos „nyugati” modelljét gigabájtokban mérhető szakirodalom dicséri. Azt viszont nem tudjuk, hogy fennmarad-e egyáltalán ez a jó kétszáz éve működő rendszer. A választások sorsáról ma - némi túlzással - programozók döntenek, amikor automatizált kampány-üzenetek millióival árasztják el az egyre inkább internetfüggő szavazókat. A közösségi média láthatóan minden eddigi igazságot és elméletet felülír. Az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták például, hogy az amerikai elnökválasztási küzdelemben mindkét jelölt használta a legfejlettebb számítógépes robotokat - többek között - célzott Twitter-üzenetek „sorozatgyártására”. Donald Trump kampányában azonban a Hillary Clintonénál ötször többet költöttek a manipuláció internetes technikáira. Mint kiderült, ez hatásosabbnak is bizonyult a hagyományos tévévitáknál. A felmérések szerint az amerikai választók közel fele a közösségi média - senki által nem ellenőrzött - híreiből tájékozódik.

Köztudott, hogy a technológiai fejlődés már a 20. században is forradalmasította a politikai kommunikációt: a tartalmak helyett a média, mint eszköz vált meghatározóvá. A goebbelsi propaganda például jórészt a rádiónak és a hangosfilmnek köszönhette az aljas politikai üzenetek gyors terjedését. A tragikus sorsú John F. Kennedy választási győzelme sem a Demokrata Párt programjának átütő erejéről szólt. A fiatal elnök és gyönyörű felesége az „álompár” szerepét alakította sokak számára hitelesen: elsősorban tévészerepléseikkel ejtették rabul a közönséget. A nyolcvanas évek Amerikáját egy másik politikus sztár, Ronald Reagan uralta. Igaz, hogy - Donald Trumphoz hasonlóan - ő is alkalmatlan volt az elnöki feladatok ellátására, ám közepes filmszínészként kiválóan értett az imázsépítéshez. A szavazók rajongtak érte, és egyáltalán nem foglalkoztak holmi költségvetési deficittel, ami egyébként az első reagani ciklus alatt jó ötszörösére emelkedett...

ITT OLVASHATÓ