Szerző: kreatív.pszichológia
2017.08.09.
Előző írásomban bemutattam, hogy az ANG-ok (automatikus negatív gondolatok), hogyan tesznek boldogtalanná, hogyan fokozhatjuk hatásukat és azt is, hogyan szabadulhatunk meg tőlük. Az ANG-ok egy része a múltunkból származik, de a múlt más módon is hatást gyakorol a jelenünkre. Most lássuk a hat leggyakoribb pszichés mechanizmus közül -amelyekkel boldogtalanná tesszük önmagunkat - a másodikat: a múltunkat és ennek „kreatív felhasználást” érzelmeink befolyásolására.
„Bezzeg az én időmben!”
Tévhit, hogy a „bezzeg az én időmben” játékot csak idős emberek játszhatják, hiszen már a harmincasok is nyugodt szívvel elkezdhetik. A recept egyszerű. Válasszunk ki életünkből egy szakaszt, amelyről boldog emlékeink maradtak. Ez az esetek többségében a gyermekkor, vagy a fiatal felnőttkor, mert tény, hogy fiatalnak lenni nem olyan rossz dolog. Ezek után már csak egy torzított értékelésre van szükségünk: múltunkból válasszuk ki a boldog pillanatokat és hagyjunk figyelmen kívül mindent, ami rossz volt. Jelenünkkel tegyük meg ennek az ellenkezőjét. Az eredmény egészen egyértelmű lesz: akkor milyen jó volt MINDEN, most pedig MINDEN milyen borzasztó! Ez (is) kiváló módszer a szomorkás hangulat tartósításához, de van ennél pusztítóbb formája is a múlt megszépítésének.
Fele (sem) igaz?
Készítsünk egy hasonlóan felemás statisztikát egy szakítást követően: milyen szép volt minden, amíg együtt voltunk, most pedig! A problémák és konfliktusok a feledés homályába vesznek, vagy súlyosságuk értékelése változik meg: „Nem is értem, miért zavart annyira…”. Ha elég sok időt töltünk a hamis emlékképek világában, akkor a végén könnyen lehet, hogy a kibékülés, a párkapcsolat folytatása mellett döntünk (ha nem lehetséges, akkor alternatív megoldásként kereshetünk egy új, a korábbihoz hasonló partnert). Ez már a komolyabb önsors rontás kategóriájába tartozik, hisz nem egyszerűen csak sajnáljuk magunkat jelenünk elviselhetetlen kínjaiért, de aktívan teszünk is érte, hogy újabb kínokban legyen részünk...
Készítsünk egy hasonlóan felemás statisztikát egy szakítást követően: milyen szép volt minden, amíg együtt voltunk, most pedig! A problémák és konfliktusok a feledés homályába vesznek, vagy súlyosságuk értékelése változik meg: „Nem is értem, miért zavart annyira…”. Ha elég sok időt töltünk a hamis emlékképek világában, akkor a végén könnyen lehet, hogy a kibékülés, a párkapcsolat folytatása mellett döntünk (ha nem lehetséges, akkor alternatív megoldásként kereshetünk egy új, a korábbihoz hasonló partnert). Ez már a komolyabb önsors rontás kategóriájába tartozik, hisz nem egyszerűen csak sajnáljuk magunkat jelenünk elviselhetetlen kínjaiért, de aktívan teszünk is érte, hogy újabb kínokban legyen részünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.