Szerző: Határátkelő / Natussshka
2017.08.20.
Az első világvége más, mint a többi világvége, hiszen voltaképpen itt van, Európában, és egy kis falu Luxemburg közelében. Hogy Natussshka miként keveredett oda, az rögtön kiderül.
„Most már a hatodik hajómat fogyasztom és a negyedik cégemet, és ki tudja még mit hoz a jövő. Ami viszont nagyon pozitív, hogy szinte az összes európai folyóra betehettem a lábamat, ahova ezek a cégek küldik az embereket: folydogáltam le Amszterdamtól Bulgáriáig, Franciaország déli részén is jártam, és most végre Amszterdam-Bázel vonalat járok.
Régóta vágytam ide, Amszterdam valamiért egy külön kis sziget a szívemben, néha sok is, mindig szeles, zajos, de valahogy úgy esek be oda, hogy hetek óta arra várok, hogy ott érjünk végre partot.
Ennek a szakasznak az is a szépsége, hogy mint mindenhol itt is rengeteg zsilip van utunk során, valamint rengeteg apró falu, városka, amiket javarészt életemben nem hallottam. Az, hogy miért említettem a zsilipet: Murphy alapján ami elromolhat, az el is romlik, így tett a mostani utunk során is egy-két zsilip. (...)
Egy hét depresszió után Amszterdamban a másfél órás szünetemet is inkább arra szántam, hogy kiszakadjak az úszó börtönből és végre megint embernek (na meg lánynak érezhessem magam).
A hajón sokaknak nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ez még mindig „csak” a munkahelyünk és nem az életünk, így könnyű bekeveredni a munka-alvás nevű mókuskerékbe, ami persze csak szív és húz le a mélybe.
Én ezért sem vagyok hajlandó aludni délutánonként, hiszen olyan érzésem van, mintha kétszer lenne reggel egy nap, kétszer kell megküzdenem a kómasággal. (...)
Amszterdam után sehol nem tudtam kimenni még további 4-5 napig (szóval börtöni életkörülmények 4-5 napig, és a madárlelkem meghülyül), hiszen mindig késésben voltunk.
A nagy száguldozásunk kábé annyi, hogy egy laza 5 éves is leteker minket biciklivel, így tényleg araszolunk minden egyes városba. Bonnba úgy készültem, mint az esküvőmre - hja, az még nem volt - persze későn értünk oda. Lemondtam a nagyvárosokról, már bármilyen kis lyuknak örültem volna, ahol van egy vakondtúrás na meg egy bolt.
Aznap reggel kevésbé boldogan konstatáltam, hogy valami világvége utáni faluban álltunk meg és kevesek örömére nem is folytattuk utunkat, hanem a kalandvágyó vendégeket elküldtük Luxemburgba, a többieket meg hagytuk nyugdíjaskodni. Mindegy, hát nem egy Koblenz, de van egy szem boltjuk, biztos van valami kávézó is, így már rossz nem lehet…
És itt került a kezembe régi jóbarátom, a kamerám, amivel sétáltunk egyet, néztük a vizet, olyanok voltunk, mint régen…"
Hogy milyen képek készültek a „világ végén”, azt az eredeti posztban nézhetitek meg...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.