Szerző: HaFr
2017.08.24.
A magyar nacionalizmus (pontosabban etno-nacionalizmus, vagy etnicizmus, amely a magyar nép -- természetesen nem létező -- egységes eredetére vezeti vissza a nemzetet és ez alapján bárkivel és bármivel szemben elsöprő idegenellenes indulatokat tud gerjeszteni) az első számú felelős a magyar társadalom modernizációjának töredékességéért, polgárosulásának elmaradásáért, a mai versenyképességének romlásáért -- és magáért az orbánizmus népszerűségéért. Mégis alig beszélünk róla a közéletben, holott a médiában műsorok tucatjainak kellett volna már szólnia róla eddig is és kellene a jövőben is, még jó darabig, amíg nem látjuk át pontosan a működési elvét. De -- fájón teszem hozzá -- mi ritkán beszélünk a lényegről, azt is többnyire vetélkedő ideológiai szűrőkön át, úgyhogy a végén a dolog maga mindig elvész a törzsi harcban, a magyar politikai szellem nívója meg olyan, amilyen.
A magyar nacionalizmus legbaljósabb vonása -- kiegészülve azzal, hogy ellenlábasával, a szocializmussal, amelyek mindketten erősen államelvű ideológiák, békeidőben is a legterméketlenebb kollektív viselkedés kiváltására képesek --, hogy nincs talaja az érvelésnek vele szemben. Az ember előbb lehet "hazaáruló" egy dominánsan nacionalista környezetben, minthogy meghallgatják, nem beszélve arról, hogy mérlegelik az érveit. Hiába mutatna rá az ember arra, hogy kétszáz éve, mióta a magyar nemzet egyáltalán létezik a gens (nép) közös "hungarus" eredettudatán, napi gyakorlatán és nyelvén túl, a nemzet politikai modernizációs programnak indult egy versenyképes társadalom és kultúra érdekében, és az már eleve a kudarc jele volt, hogy a nemzet szó visszaesett az eredettudat jelentéstartományába a félkész "magyar" kulturális tudattal megacélozva, és nem vált belőle a politikai társadalmat jelölő szó, mint a Nyugaton. Magyarrá válni azóta sem lehet nagyon az eredetmítoszba való sikeres integráció nélkül (azaz egy német születésű, anyanyelvű és nevű magyarországi lakos, nem beszélve egy szírről vagy gaboniról, ha akarna sem tekinthetne nyugodt szívvel magára magyarként, noha magyar állampolgár lehet közben)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.