2017. augusztus 24., csütörtök

MIBŐL VÁSÁROL A MAGYAR?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.08.24.


Júniusban és májusban már tényleg felszárnyalt az üzletek forgalma, de az adatokat részletesebben áttekintve azt nehéz lenne mondani, hogy minden rendben van ebben az országban. Egyre élesebben válnak el a különböző földrajzi területeken a jövedelmek és így persze a vásárlások terén is.

Az idén szinte nem akadt szakértő, aki ne mondta volna, hogy a bolti forgalom alakulása és a bérdinamika között érzékelhető az ellentmondás. Magyarul: aligha keresnek annyival többet a magyarok, amennyi a hivatalos statisztikában látható. A keresetekkel kapcsolatban a GKI korábban kimutatta, miként kerülik el a cégek a kötelező béremelés miatti költségnövekedést. Azután arról is beszámoltak, hogy a lakosság mit érzékelt. Mint kiderült: sokak pénze csak két százalékkal gyarapodott...

A KSH friss adatai szerint 2017 első félévében az élelmiszer-kiskereskedelem mindössze 2,3 százalékkal bővült, a tartós fogyasztási cikkek, ruházati termékek, illatszerek és hasonlók mennyiségi forgalma (ez kiszűri az áremelkedést) közben 6,5 százalékkal emelkedett. (Néhány, az elmúlt négy év alatt bekövetkezett érdekesebb változást a fenti táblázatban foglaltunk össze.) A keresetek közben majdnem 12,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Nem mindegy viszont, hogy ki hol él...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.