MERT MINDENKINEK CSAK EGY ÉLETE VAN ÉS AZT SZERETNÉ NORMÁLISAN LEÉLNI

KETTŐS MÉRCE - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.08.09.

Érdekes interjút láttam – nyilván másokkal együtt – az Egyenes Beszédben. Bíró Lajos séf osztotta meg a gondolatait velem és akit még érdekelt a dolog, nem minden tanulság nélkül. Előrebocsátom, hogy nem vagyok képben a honi, sem a külhoni gasztronómiában. Tudok és szeretek is főzni, mint még sokmillió honfitársam, semmi rendkívüli nincs ebben. Azt is bevallom, hogy alkalomadtán az agyamra tud menni a hatalmas tányéron szervírozott azonosítatlan maszat, de még a túl nagy peremű tányérban kihozott egyszerű tésztaétel is. A tányér peremétől nem férek az ételhez, a ráhalmozott csicsásítást ide-oda rámolom. Eddig a kedvencem az volt, amikor egy ilyen gigatányéron kicipelt ételt úgy óhajtott feldobni a szakács, hogy a tányér szélét vastag sugárban körbeokádta juharszirup-csokiszósz kombóval, mert az olyan remekül fest. Ami biztos, csak éppen ízben nem volt kompatibilis a kajával.

De ezek – gondolom – amatőr hibák, jó séf ilyet nem csinál. Bíró Lajos pedig bizonyára jó séf. De az valószínű, hogy nem igazán van tisztában a külföldön dolgozó magyar vendéglátósok körülményeivel, legalábbis erősen általánosít, ami több okból sem jó.

Azt persze nem tudom, az ő fia milyen képességekkel és végzettséggel mit csinál Bécsben az Intercontinentalban. A példaként felhozott szakácsok, akik ott 1000-1200 eurót keresnek… hát, nem tudom, mennyi valóságalapja lehet. Bécsben nincs ismerősöm, de az interjúban hivatkozott Index cikk konkrétan Londonban élő magyarokkal készült, tehát nem is feltétlenül lehet és kell összehasonlítani.

Igaz, hogy én nem vagyok szakács, sem séf, sem Bíró Lajos, azonban olyan szerencsém van, hogy Nagy-Britanniában él és dolgozik nem egy rokonom és az egyikük történetesen szakács. Úgyhogy rákérdeztem, mi a helyzet arrafelé. Mondom...

ITT OLVASHATÓ