LAKHATÁSI VÁLSÁG - FELELŐSSÉG ÉS LEHETŐSÉG

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Misetics Bálint
2017.08.26.

Magyarországon lakhatási válság van. 400 ezer ember – köztük több mint 100 ezer gyerek – otthonában nincs WC. Közel egymillió ember nem engedheti meg magának, hogy megfelelően fűtse az otthonát. Több mint kétmillió ember él olyan háztartásban, amelyben előfordul, hogy pénzhiány miatt elmaradnak a lakbérrel, a rezsivel vagy a lakáshitel törlesztőrészletével. Ezrek élnek közterületen és túlzsúfolt tömegszállásokon. A lakhatási szegénység legtöbb mutatója Magyarországon jelentősen rosszabb, mint a többi – hasonló gazdasági teljesítő-képességű – visegrádi országban. Ez is arra utal, hogy a magyar állam elhibázott, szegényellenes lakáspolitikáját alapvető felelősség terheli abban, hogy ilyen sok ember él a megfelelő lakhatás lehetőségétől megfosztva.

„Szociális” bérlakások

A szélsőségesen igazságtalan társadalmi hatásokkal járó lakásprivatizáció, valamint az önkormányzati lakásállomány ezt követően is tovább folytatódó leépülésének az eredményeként jelenleg a lakások csupán 2,5 százaléka önkormányzati bérlakás. Ez messze elmarad mind az európai átlagtól, mind pedig a támogatott bérlakásokra rászoruló háztartások számától.

A szabályozás is rossz: egy országos lakbér-támogatási rendszer hiánya nem ösztönzi, a lakástörvény pedig nem kötelezi az önkormányzatokat arra, hogy a lakásokat „szociális” szempontok szerint osszák el, és „szociális helyzet alapján” megállapított lakbért kérjenek értük – ne pedig eladják vagy célzottan a magasabb jövedelmű, fizetőképesebb rétegeknek utalják ki, „költségelvű” vagy „piaci” lakbérrel. A lakások lakbére az utóbbi két esetben is jóval alacsonyabb a tényleges piaci árnál, az ezzel járó több tízezer forintos (rejtett) lakbértámogatás viszont általában a kevésbé vagy egyáltalán nem rászoruló bérlőkhöz jut.

Kilakoltatások

Jól mutatja a magyarországi „szociális bérlakás-szektor” állapotát, hogy az elmúlt másfél évtizedben háromszorosára növekedett a hátralék miatti kilakoltatások száma az önkormányzati lakásokból. 2015-ben, a téli kilakoltatási moratórium által nem érintett 9 hónapban egy átlagos napon több mint négy kilakoltatásra került sor csak az önkormányzati lakásokból. A kilakoltatások a lakás-szektor egészében is egyre gyakoribbak, és már a kifejezetten a súlyosan eladósodott rászoruló családok számára létrehozott Nemzeti Eszközkezelő lakásaiból is mindennapossá váltak.

Az önkormányzatoknak semmilyen betartható törvényi kötelezettségük nincs arra, hogy a kilakoltatottaknak bármilyen alternatív lakhatást biztosítsanak. Akkor sincs, ha gyermekes családok, várandós nők, idősek vagy tartós betegek kerülnek az utcára. A kilakoltatások így gyakran családok szétszakadásához vezetnek. Noha a gyermekvédelmi törvény egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”, erre a kegyetlen gyakorlatra mégis rutinszerűen és vélhetően egyre gyakrabban kerül sor, súlyos traumát okozva ezzel a gyerekeknek és szüleiknek...

ITT OLVASHATÓ