Szerző: PuPu
2017.08.16.
Amióta a Jobbik iparkodik kitörni a szélsőséges, neonáci párt szerepéből, azóta mást se hallani, csak azt, hogy miket műveltek döntésük előtt, meg, hogy melyik vezetőjük hajdan mit is mondott, milyen mellényt viselt, kivel vállalt közösséget és kivel nem - szóval folyik a politikai hisztéria, ahogy már ezt megszoktuk.
Vona próbálja bizonygatni a párt átalakulását, de a magukat demokratának aposztrofáló véleményformálók nemigen hisznek neki, mondván dögkeselyűből nem lesz liba, és minden erejükkel azon vannak, hogy kiszorítsák a demokratikus térből a vállaltan radikális jobboldali pártot.
Valahogy úgy közelítik a dolgot, mintha Vona azt kérné, hogy szeressék őket, értsenek egyet a politikáukkal, sőt, ha lehet tegyék magukévá programjukat és szavazzanak rájuk.
Alapvetően hibás ez a közelítés, hiszen erről nincs szó.
Vona mindössze megértette, hogy a társadalom zöme nem kér a szélsőségekből, taszítja az erőszak és szeretné újrapozicionálni a pártját, megtartva annak nemzeti radikális jellegét, jelentsen ez bármit is.
A demokraták egy dühödtebb része (szavazz a liberálisokra, vagy megmérgezzük a macskádat...) pedig legszívesebben bezárná őket egy stadionba, majd népítélet keretében kötelékrendezést tartana.
Hogy ezenközben semmivel nem különbek, mint a neonácik, az nem zavarja őket, a múlt által feljogosítva érzik magukat arra, hogy egyéni ízlésük szerint ítéletet mondjanak azokról, akik másként látják a viilgot, mint ők - ettől magyar demokraták ugyanis.
Magyarország az az ország, mely arról nevezetes, hogy errefelé a demokraták sem demokraták, itt mindenki másra akarja oktrojálni kizárólagosan helyes véleményét, az általa elfogadott jelszavak alapján.
Márpedig a demokrácia nem ezt jelenti.
Demokráciában az embereknek joguk van a saját véleményükhöz, saját világlátásukhoz, és ameddig ezzel nem okoznak sérelmet másoknak, addig bátran tarthatják magukat is demokratának, ha betartják a demokrácia játékszabályait.
Még akkor is, ha nem szeretik a cigányokat, ha irigyek a zsidókra és rettegnek a sosemlátott migránsoktól.
Feltéve persze, ha ezt magánügyükként kezelik és nem próbálnak gyűlöletet szítani senki ellen.
Demokráciában a kötelezettségek főként az államot terhelik, az állam felel azért, hogy polgárai minden tekintetben egyenlő elbírálás alá essenek, és ezt a feladatát senki nem vitathatja el, senki nem léphet a helyére, sem a hatalom birtokában, sem magára üldözöttként tekintve.
Akár tetszik a magukat demokratáknak tartóknak, akár nem, ez az ország nem egységes, soha nem volt az és jó darabig még nem is lesz - ez az ország mindig megosztott volt.
Szent István hívei és Koppány pogányy harcosai, kurucok és labancok, népiesek és urbánusok, népnemzeti érzelműek és liberálisok élnek itt együtt évszázadok óta - és ma is.
A nép egyik fele a szívével gondolkodik, a másik az agyával, és csak kevesen vannak, akik a kettőt ötvözni szeretnék.
Természetesen a gondolkodásmód befolyásolja a politikai álláspontokat is, de bármennyire is hihetetlen, mindkét tábor szereti a hazáját és azt gondolja, hogy érte áll ki, jóllehet sokszor visszaélnek jószándékával...
Vona próbálja bizonygatni a párt átalakulását, de a magukat demokratának aposztrofáló véleményformálók nemigen hisznek neki, mondván dögkeselyűből nem lesz liba, és minden erejükkel azon vannak, hogy kiszorítsák a demokratikus térből a vállaltan radikális jobboldali pártot.
Valahogy úgy közelítik a dolgot, mintha Vona azt kérné, hogy szeressék őket, értsenek egyet a politikáukkal, sőt, ha lehet tegyék magukévá programjukat és szavazzanak rájuk.
Alapvetően hibás ez a közelítés, hiszen erről nincs szó.
Vona mindössze megértette, hogy a társadalom zöme nem kér a szélsőségekből, taszítja az erőszak és szeretné újrapozicionálni a pártját, megtartva annak nemzeti radikális jellegét, jelentsen ez bármit is.
A demokraták egy dühödtebb része (szavazz a liberálisokra, vagy megmérgezzük a macskádat...) pedig legszívesebben bezárná őket egy stadionba, majd népítélet keretében kötelékrendezést tartana.
Hogy ezenközben semmivel nem különbek, mint a neonácik, az nem zavarja őket, a múlt által feljogosítva érzik magukat arra, hogy egyéni ízlésük szerint ítéletet mondjanak azokról, akik másként látják a viilgot, mint ők - ettől magyar demokraták ugyanis.
Magyarország az az ország, mely arról nevezetes, hogy errefelé a demokraták sem demokraták, itt mindenki másra akarja oktrojálni kizárólagosan helyes véleményét, az általa elfogadott jelszavak alapján.
Márpedig a demokrácia nem ezt jelenti.
Demokráciában az embereknek joguk van a saját véleményükhöz, saját világlátásukhoz, és ameddig ezzel nem okoznak sérelmet másoknak, addig bátran tarthatják magukat is demokratának, ha betartják a demokrácia játékszabályait.
Még akkor is, ha nem szeretik a cigányokat, ha irigyek a zsidókra és rettegnek a sosemlátott migránsoktól.
Feltéve persze, ha ezt magánügyükként kezelik és nem próbálnak gyűlöletet szítani senki ellen.
Demokráciában a kötelezettségek főként az államot terhelik, az állam felel azért, hogy polgárai minden tekintetben egyenlő elbírálás alá essenek, és ezt a feladatát senki nem vitathatja el, senki nem léphet a helyére, sem a hatalom birtokában, sem magára üldözöttként tekintve.
Akár tetszik a magukat demokratáknak tartóknak, akár nem, ez az ország nem egységes, soha nem volt az és jó darabig még nem is lesz - ez az ország mindig megosztott volt.
Szent István hívei és Koppány pogányy harcosai, kurucok és labancok, népiesek és urbánusok, népnemzeti érzelműek és liberálisok élnek itt együtt évszázadok óta - és ma is.
A nép egyik fele a szívével gondolkodik, a másik az agyával, és csak kevesen vannak, akik a kettőt ötvözni szeretnék.
Természetesen a gondolkodásmód befolyásolja a politikai álláspontokat is, de bármennyire is hihetetlen, mindkét tábor szereti a hazáját és azt gondolja, hogy érte áll ki, jóllehet sokszor visszaélnek jószándékával...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.