KÖZÖSSÉGI NORMÁK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.08.26.

Nagyon sokat dolgoztunk már azért, hogy a szegregált körülmények között élők, legyenek azok felnőttek, vagy gyerekek, értsék, melyek azok a közösségi normák, ami az ő környezetükön kívül van. Próbáljuk rávezetni őket erre, hogy segítsük az integrálódásukat, befogadásukat.

Persze ez nem egyszerű. Mert nehéz, mikor megérkezünk egy busznyi, teljesen normálisan viselkedő gyerekekkel valahova, és az első mondat, amit meghallanak a véletlenül ott állóktól ez: Minek jön ide ez a sok cigány?! Nos, hogy ezeket is megértessük a gyerekeinkkel, és pozitív irányba terelhessük a dolgot, beszélünk nekik az előítéletekről, a rossz tapasztalatokról, hogy lássák, mi lehet egy ilyen mondat mögött. Mi magunk is példát mutatunk minden szóval, mozdulattal, elmagyarázunk mindent, amivel otthon nem találkozhattak. Egy-egy ilyen kirándulás dupla felelősség, mert nemcsak őket kell figyelnünk, hanem a környezetet is, megvédeni őket, ha kell, azoktól, akik ugyanolyan szociális készség hiányosak, mint ők, ám a többségi tudat gőgjében gondolkodás nélkül ítélkeznek felettük.

Milyen messziről indultunk ezzel is! Emlékszem, sok éve, mikor még az első kirándulásokat próbáltuk, folyton összeverekedtek azokkal a gyerekekkel, akikkel találkoztunk. Még a cigányokkal is. „Tudsz cigányul?”- kérdezték az idegent, és ha nem, már meg is volt az indok a kötözködésre, hogy ki a „rendes” cigány, és ki nem az. Vagy egyszer, talán ezt már megírtam, mikor próbáltam megtudni az okot, miért kellett fellökni egyiküknek a vele egyidős fiút, a válasz ez volt: „Hát, mert nízett…” (nézett). Mert ennyi elég volt. Hogy nézte a másik.

Nos, szóval, nagy küzdelem volt, de ma már egészen jól működik a dolog. Ám nemrég nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk ezen a területen. Tulajdonképpen nem az első, sok hasonló volt már, de eddig nem írtam róla, hogy ne növeljem az amúgy is ellenséges hangulatot. Most mégis megírom a legutóbbit, egyrészt, mert sajnos tipikusnak látom, másrészt, mert azt hiszem, a helyzet realitásához ez is hozzá tartozik, és a megoldáskereséshez a reális problémafeltárás nélkülözhetetlen. Teszem ezt úgy, hogy hiszek a munkámban, bennük, akikért dolgozom. A cigányokban.

Az eset egy olyan kiránduláson történt, ahol mellettünk más, fővárosi roma felnőttek (vezetők) és gyerekek is voltak. A kirándulásra ide utazott mindenki hozzánk, itt volt egy ismerkedési est, aztán innen indultak tovább, autóbusszal...

ITT OLVASHATÓ