Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.08.30.
„Istenem, dehogy! 24 éves koromig még a szüleimnek se mondtam el, hogy leszbikus vagyok, az fel sem merült bennem, hogy a háziorvosommal megbeszéljem ezt” – mondja Andi. Azért ez valahol furcsa, nem? Hiszen az orvosunk elvileg az, akiben 100 százalékig meg kell, hogy bízzunk, mégis csak az egészségünk múlik rajta… Nos, úgy tűnik, vannak kérdések, amire sem a háziorvosok, sem pácienseik nincsenek – egyelőre – felkészülve.
Nem volt olyan rég, hogy a homoszexualitást még betegségként aposztrofálták, és különböző gyógymódokat is ajánlottak rá. Nem volt rég, de azért gondolhatnánk, hogy az orvostudomány már bőven meghaladta ezt a nézetet. És bár elmozdultunk erről a holtpontról, még korántsem tartunk ott, ahol kéne.
A bizalom hiánya
Egy 2010-es kutatás szerint az LMBT-válaszadók 16 százaléka teljesen, 10 százaléka csak részben vállalja fel háziorvosa előtt szexuális irányultságát és/vagy nemi identitását – tehát a leszbikus, meleg és biszexuális nők és férfiak alig több mint negyede meri felvállalni önmagát Magyarországon egy olyan szituációban, amikor az egészségéről van szó. Talán nem véletlenül.
„Igen, ez bizalmi kérdés. De leginkább azt gondolom, hogy ha nem közvetlenül érinti a problémámat az, hogy kivel élek együtt, akkor nem kell megosztanom azt mondjuk egy háziorvossal, akivel jó esetben évente alig kétszer találkozom… Feleslegesen nem megyek bele egy olyan szituációba, ami után lehet, hogy orvost kéne váltanom” – véli Andi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.