Szerző: Szele Tamás
2017.08.12.
Most mikor a világ lélegzetét visszafojtva figyeli a Sárga- és Japán-tenger minden csobbanását a Koreai-félsziget körül, mikor bármelyik pillanatban kitörhet egy háború, mely körülbelül százmillió békés polgár életét követelheti, köszönhetően két makacs óvodás kisfiúnak, név szerint Kim Dzsongunnak és Donald Trumpnak, természetes, hogy az ember megpróbálja megérteni, mi vezetett idáig. Mondjuk nem egyszerű, ugyanis Észak-Koreáról mindenki rengeteg dolgot vél tudni ám voltaképpen majdnem senki nem tud semmit – a Remetekirályság hagyományosan jó rejtőzködésben. Koreát ugyanis több száz évig Remetekirályságnak hívták, mert elzárkózott minden külkapcsolat elől.
Hogy mi történik majd, azt csak Avalókitésvara buddha tudja, mi jobb is, ha nem jósolgatunk, habár nem vagyok optimista: de a lehetőségek latolgatása hadd képezze egy külön írás tárgyát. Hanem, míg ezeken töpreng az ember, óhatatlanul elmélyed kicsit az észak-koreai rendszer tanulmányozásában – már, amennyi tudható felőle. No, itt szokott az európai, főleg a közép- és kelet-európai saját magánál is nagyságrendekkel okosabb lenni.
Igen, kommunista diktatúra.
De nem olyan, amilyent már láttunk.
Olyan sem, amilyent el tudunk képzelni.
Egészen más.
Nemzeti kommunista.
Na bumm, mondanánk, ilyent csinált a Ceausescu is, aztán belébukott. Kim Dzsongun bukása sem kétséges, pusztán idő kérdése, csakhogy vizsgáljuk már meg egy kicsit rendszerének még Kim Ir Szen által lefektetett alapelveit! Ezekből a két legfontosabb, a két alapeszme a dzsucse és a szongbun.
A szongbun tulajdonképpen egyszerű dolog: az állampolgárok származás, éspedig politikai származás szerinti kategorizálása. Három fő osztály van, a barátságos, az ingadozó és az ellenséges osztály, de nem lennénk Kelet-Ázsiában, ha nem volna ezeken belül még vagy ötven alosztály. Lássuk a beosztást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.