Szerző: Király Dániel
2017.08.12.
A kétezres évek közepén értelmes szakmai és várospolitikai vita zajlott Budapesten arról, hogy kellenek-e a fővárosba magasházak és ha igen, hová. E konferenciák, kerekasztal-beszélgetések egyikén tanultam meg egy kiváló építésztől, Z. Halmágyi Judittól (aki egyebek mellett a Dózsa György úti nagyszerű ING-házat segített Erick van Egeraatnak végleges formába önteni), hogy a valódi kérdések nem ezek. A valódi kérdés az, hogy amikor majd valóban megjelenik Budapesten a magasházakra vonatkozó befektetői igény, tudunk-e rá jó válaszokat adni.
Ez azt jelenti, hogy amíg a magasházakról zajló vita a legyen/ne legyen fronton zajlik, addig a befektetői igény megjelenése csak idő kérdése, és ha a várospolitika, valamint a várostervező- és építészszakma nem készül fel idejében, akkor a magasházak lehetséges elhelyezkedésére vonatkozó vita elkésett lesz. Budapest ebben az esetben ugyanúgy kényszerhelyzetbe kerül, mint a kilencvenes években a plázáknál.
Tíz évvel ezelőtt úgy tűnt, sikerült ezeket a válaszokat megtalálni. Szinte minden komolyan vehető szakmai diskurzus arra az eredményre jutott, hogy Budapest semmit sem veszít a vonzerejéből, ha nem lesznek magasházai, de ha mégis lesznek, azok a csepeli északi szigetcsúcson, esetleg a Váci út és a Róbert Károly körút találkozásánál ártanak a legkevesebbet a budapesti városképnek. Egyetértés volt abban is, hogy ilyen épületeket csak magas építészeti minőségben és a szükséges közlekedési kapcsolatok egyidejű megteremtésével szabad megvalósítani.
Amikor a szakma kijelölte a magasházak lehetséges helyét, azzal következésképpen azokat a területeket is kijelölte, ahol nincs helye felhőkarcolóknak. A főváros ennek szellemében alakította ki azt a szabályozást, amely tavaly decemberig csak a csepeli szigetcsúcson tette lehetővé magasházak építését. Tavaly decemberben a főváros vezetése és a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége hátba szúrta magát, és módosította ezt a szabályozást annak érdekében, hogy a miniszterelnök köreihez köthető Garancsi István felépíthessen egy 120 méter magas tornyot a Lágymányosi-öbölben, ahol a korábbi szabályok 65 méterben maximálták a megengedett magasságot.
Ezzel a döntéssel a budapesti fideszesek az eddigi konstruktív szakmai vitát, annak eredményét és az ennek szellemében megteremtett, a város érdekeit védő szabályozást áldozták fel egy Fidesz-közeli vállalkozó privát gazdasági érdekeiért. Mindezt annak ellenére, hogy a beruházás ellen szót emelt a hazai és a nemzetközi szakma színe-java, az UNESCO-tól kezdve a hazai világörökségi alapítványon keresztül Budapest volt főépítészéig, de a Kopaszi gát mellé tervezett magasház még a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága előtt is elbukott. A közgyűlés fideszes többsége úgy módosította a területre vonatkozó szabályozást, hogy a magasház tervei még nem is léteznek, arról a közvélemény is csak egy elnagyolt látványtervet láthatott, ezekről pedig Fürjes Balázs óta tudjuk, hogy még a közpénzből megvalósuló állami beruházások esetében sem számítanak többnek blöffnél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.