BOCSÁSS MEG, GINSBERG

ÉLET ÉS IRODALOM / VERS
- SZABADPOLC
Szerző: Markó Béla
2017.08.05.

Igen, én is láttam nemzedékem legjobbjait

feltartott fejjel beleszimatolni a levegőbe,

ahogy a kelet-európai kisvárosok izzadságszaga,

az évszázadok óta poshadó szennyvíz

orrfacsaró büdössége mögött

megéreztük a távoli szélfúvást,

a soha el nem jövő forradalom puskaporszagát,

azt a sűrű, szédítő, összetéveszthetetlen illatot,

amelytől mindannyian megrészegültünk.

Majd amikor elmúlt ez a kábulat,

láttam én is nemzedékem legjobbjait

lerészegedni mindenféle pótléktól,

bortól, verstől, szerelemtől, dicsőségtől,

mert olyan volt itt is a vers, mint a világon bárhol,

olyan volt a másnaposság, olyan volt a kétely,

ugyanúgy takarta el tőlünk

a mindenséget egyetlen női ágyék,

de ha a szemünket behunytuk,

nyitva maradt a fülünk mégis,

és ha a szerelem íze elárasztott minket,

tovább tapogattuk ujjainkkal a külvilágot.

Láttam a barátomat aznap, hogy

kijött a börtönből, és becsengetett hozzám,

kölcsönkért egy táskarádiót,

aztán egyedül halt meg

egy fűtetlen vonatfülkében,

és láttam a többieket is,

akik halálra itták magukat,

és láttam azokat is, akik besúgók lettek,

láttam nemzedékemet, tudom, kik voltak,

és tudom, hogy mivé váltak.

Igen, láttam én is nemzedékem legjobbjait

elgyávulni egy örökkévalónak hitt egyenruhától,

láttam, amint egyre ritkásabb fürtjeiket

átfésülik egyik oldalról a másikra,

és láttam, hogy hányan belehaltak

egy hangyaboly-világ szörnyű magányába.

Igen, nemzedékem legjobbjai voltak azok is,

akik végül életben maradtak,

de elfelejtették, hogy mire vártak,

nem szaggatják fáról a cseresznyét,

nem cseresznyéznek egy fáról a madarakkal,

jól érzik magukat a bolyhos házikabátban,

és ha azt a szót hallják, hogy szabadság,

legelőször a nyári vakációra gondolnak,

hosszan nézegetik a bedekkereket...

ITT OLVASHATÓ