2017. augusztus 23., szerda

AZOK SEM HALLOTTAK MÉG SEMMIT A MILLIÁRDOS MEDITÁCIÓS KÖZPONTRÓL, AKIK EZZEL FOGLALKOZNAK

INDEX.HU
Szerző: DA
2017.08.23.


Hárommilliárd forintból építene egy spirituális elvonulási központot a kormány a Pilisben – ez derült ki nemrég a Magyar Közlönyből. Ugyanakkor részleteket senki nem tud a leendő projektről, ami "egyházturisztikai fejlesztésként" szerepel. A Magyar Turisztikai Ügynökség későbbre ígért tájékoztatást, de azok sem hallottak erről a tervről, akik ilyen – persze összehasonlíthatatlanul olcsóbban felépített – központokat üzemeltetnek.

A Pilisben most is vannak kisebb meditációs, spirituális központok, bár ezek messze nem milliárdokból épültek. Van például a pilisi erdőben egy öt hektáros területe az Eredeti Fény Zen Közösségnek, a templomuk hét épületből áll. "Az Eredeti Fény Zen Templom hagyományosan koreai, ám a magyar körülményekhez bizonyos mértékben igazított zen gyakorlatot kínál bármilyen korú, életstílusú és vallási hátterű ember számára. A templom számos programot és elvonulást tesz lehetővé bentlakó szerzetesi- és világi közösségének köszönhetően" – olvasható a közösség honlapján.

Pilisszentkereszten a jezsuitáknak is van egy lelkigyakorlatos háza, ahova "külsős" vendégeket is fogadnak, szállással, ellátással, bár a kapacitásuk korlátos. A szolgáltatás a jezsuitáknak is fizetős.

Dobogókőtől néhány kilométerre, Pilisszentléleken szintén van egy kisebb jóga meditációs központ, ezt a fővárosi székhelyű Sivananda jógaközpont üzemeltetni. Pilisszentlélek egy pár száz fős zsákfalú, a település végén, közvetlenül az erdő szélén van az az ásramnak nevezett jógapihenőhely. Itt 1996 óta minden hónapban van jógahétvége, nyaranként pedig jógatáborok. A Sivananda vezetője, Veres András az Indexnek azt mondta: ő is olvasta a hárommilliárdból épülő központ tervét, de semmit nem tud a projektről. Meg se kereste őket senki, noha 22 éves tapasztalatuk van ezen a területen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.