Szerző: Konok Péter
2017.08.01.
Mikor a hatalom, helyi vagy országos, tökmindegy, elzárja a közkutakat, nem a vízről beszél (monologizál), hanem a közről.
Hogy ki a köz, és ki nem az. Ki csöppen ki a nagy, közös közből, mint közkút csövén az utolsó csepp a porba, a szomjas darazsak közé, és ki lubickolhat nagy medencékben, amihez senkinek semmi köze.
A víz az élet, az élet pedig alapjog. Önmagáért való, önmagában való. A közkutak elzárása tagadása mindennek, ami emberi.
Végtelen, ocsmány barbárság.
Egy társadalom, amely önkényesen megvonja az élet lehetőségét bárkitől (hangsúlyozom: bárkitől, bármiféle kontextustól függetlenül) nem társadalom többé, csupán intézményesített szociopátia.
A víz, a levegő, a fény, az élelmiszer, a lakhatás – ezek nélkül nincs emberi közösség. Ma a közkutakon a sor. Hogy mi lesz holnap?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.