Szerző: Benedikty Béla
2017.08.13.
Hány ember szakítaná le a gyümölcsöt arról a bizonyos bibliai fáról? (Azért határozom meg ilyen kacifántosan, mert az nem a tudás fája és nem alma terem rajta, ha valaki többet akar tudni erről, menjen vissza január 23-ára, a Názáreti 38. című bejegyzésre, ott szó van róla). "Látá az asszony, hogy kívánatos az a fa a bölcsességért..." azaz Éva tudta, hogy okos lesz, ha eszik abból a gyümölcsből. Az ősbűn a tudás akarása, elkövetője egy nő. Szóval? Maradjunk csak édes hazánknál, Magyarországon hány ember szakítana arról a fáról a bölcsességért? Érdekes kísérlet volna, nem? Mondjuk felajánlanak ezer embernek egy ilyen választási lehetőséget: ha szakítasz, okos leszel, ha nem, maradsz olyan, amilyen vagy. A közvéleménykutatók reprezentatív mintáját vegyük alapul. Hányan választanák a gyümölcsöt?
Fogalmam sincs. Annyi bizonyos, kevesen. A buta ember nem tudja magáról, hogy buta, az ezerből minimum nyolcszázan felháborodva utasítanák vissza a gyümölcsöt, mondván, nincs rá szükségük, elég okosak ők anélkül is.
Becslésem szerint tehát ezer emberből nyolcszázan látnák kívánatosnak az én felakasztásomat, persze hosszas kínzások után, amikor megjelenik a Kossuth-könyvem. Hiába írok le tényeket, közlök megcáfolhatatlan adatokat, mutatok dokumentumokat - engem megölni és maradni az ádáz butaság állapotában sokkal egyszerűbb, mint tudomásul venni, hogy fals és nemzetnyomorító "történelem"-képzet áldozataként élünk és tesszük lehetetlenné egy emberibb élet kialakulását.
Akkor mégis miért írom meg? Mert további száznyolcvan valami más indokkal utasítja majd vissza a múlttal való szembenézés lehetőségét, de még mindig marad húsz, aki esetleg elgondolkodik. Az a művelet pedig már majdnem olyan fertőző, mint a butaság.
Nemeskürty István írt egy könyvet, amikor még nem képzelte magát nyugalmazott dandártábornoknak, hanem értelmes történészként viselkedett, aminek már a címe is kiváló volt: Ez történt Mohács után. Hosszú ideig nem értettem, hogyan maradhatott egy ilyen zseniális könyv után minden a régiben. Nemzeti nagylétünk nagy temetője akkor sem lehetett volna Mohács, ha lett volna valaha nemzeti nagylétünk, mert (egy mondatba foglalva Nemeskürty könyvének lényegét) Mohács csak egy elvesztett csata volt. Utána tizenöt évig sokmindent lehetett volna tenni, senki nem akadályozta a magyar urakat abban, hogy országot, hadsereget építsenek, és helyrehozzák azt a sok ostobaságot és aljasságot, ami a mohácsi csatavesztéshez vezetett. ("Magyarország hat héttel a mohácsi csata után tökéletesen szabad. Egyetlen török katona sincs az ország területén... A katonai helyzet ugyanis nagyon veszélyes volt a törökök számára... két jelentős hadsereg volt mozgósított állapotban az ország területén... Az ország feje, a király holléte bizonytalan volt. Holttestét a törökök nem találták meg, pedig szokásuk szerint tüzetes gonddal keresték. Számítani kellett tehát arra, hogy a király és vezérkara valahol szervezi az ellenállást és lecsap...")
Kisfaludy Károly még próbált valamelyest lelkesíteni:
Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után.
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
de ez soha senkit nem érdekelt, a Mohács című vers befejezéséből már keletkezésének idején, a reformkorban is annyit bírt megjegyezni a magyar, hogy
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!
Hogy volt nekünk egy nemzeti nagylétünk és annak már van is egy sírja, mostan már azért nincs nekünk nemzeti nagylétünk, mert már a nagy költő is megmondta, Mohács a mi nemzeti nagylétünk sírja. Azaz sokkal egyszerűbb elhinni, hogy volt nekünk egy nemzeti nagylétünk, és azon siránkozni, hogy sajnos az már a temetőben van, mint tudomásul venni, hogy ez a nemzet sosem volt nagy, nincs is szükségünk rá, hogy legyen nekünk nagylétünk, viszont jó volna tenni azért, hogy legyen legalább valamilyen létünk. Azaz teljesen érdektelen, amit Nemeskürty összezagyvál itten a Buda elestéig eltelt 15 évről, mert mi tudjuk, hogy Mohácsnál mindennek vége volt. Hogy minek volt vége? Nyilván elsősorban a mi Mátyás királyunk hatalmas birodalmának, az ő európai országának...
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!
Hogy volt nekünk egy nemzeti nagylétünk és annak már van is egy sírja, mostan már azért nincs nekünk nemzeti nagylétünk, mert már a nagy költő is megmondta, Mohács a mi nemzeti nagylétünk sírja. Azaz sokkal egyszerűbb elhinni, hogy volt nekünk egy nemzeti nagylétünk, és azon siránkozni, hogy sajnos az már a temetőben van, mint tudomásul venni, hogy ez a nemzet sosem volt nagy, nincs is szükségünk rá, hogy legyen nekünk nagylétünk, viszont jó volna tenni azért, hogy legyen legalább valamilyen létünk. Azaz teljesen érdektelen, amit Nemeskürty összezagyvál itten a Buda elestéig eltelt 15 évről, mert mi tudjuk, hogy Mohácsnál mindennek vége volt. Hogy minek volt vége? Nyilván elsősorban a mi Mátyás királyunk hatalmas birodalmának, az ő európai országának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.