AZ ILLIBERALIZMUS KERESLETE - RÁDAI ESZTER INTERJÚJA TÓTH ISTVÁN GYÖRGY SZOCIOLÓGUSSAL

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Rádai Eszter
2017.08.02.

„Bár az illiberális demokrácia kialakulását mindannyian politikatörténeti fordulatként éltük meg, az, ami végül is történt, szerintem nem előzmények nélkül következett be, hanem egy folyamat eredményeként” – mondja a TÁRKI vezérigazgatója. A magát bizonyos megszorításokkal a jobbközépen elhelyező Tóth István György intézete átfogó és részletes értékvizsgálatai alapján állítja: van valami a társadalmunk működésében, ami ezt az igényt, ezt a keresletet, a magyar társadalom illiberális demokrácia iránti fogadókészségét tartósan életben tartja.

Az esszé, amelyre az interjú során hivatkozunk, a Hegymenet, Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon című kötet számára íródott.

− Induljunk ki az írásából, amelynek már a címében is − öntől szokatlan módon − egy politikai fogalommal, az illiberalizmussal találkozik az olvasó, és amelyben azt vizsgálja, mekkora erre a magyar társadalomban − értékválasztásai és beidegződései alapján − a fogadókészség. Nincs ezzel egyedül, egyre többen vannak azok a konzervatív és/vagy a Fideszhez korábban kötődő vagy csak vele szimpatizáló értelmiségiek, köztük kutatók, társadalomtudósok, volt politikusok, egykori jobbközép kormányok tagjai is, akik keresik a magyarázatot és a lehetséges válaszokat erre az általuk sem várt, ám a magyar társadalom többsége által – szemmel láthatóan − nem elutasított fordulatra, politikai irányra, új külpolitikai orientációra.

− Egyrészt ha ezzel az én identitásomra is célozni akart, akkor le kell szögeznem: azé a kutatóé, aki attól függetlenül figyeli a magyar társadalomban lejátszódó folyamatokat, hogy melyik periódusban épp kire, melyik pártra szavazott. Én politikai értelemben soha nem képviseltem senkit, és most sem teszem, és azt sem titkolom, mennyire ellenszenves nekem a magyar közélet elmúlt negyedszázadban elmérgesedett polarizáltsága, ahol mindenkinek megvan a maga címkéje, mindenkit besorolnak ide vagy oda. Ez rendkívül sok kárt okozott Magyarországnak az elmúlt 25–28 évben. Persze, ha már szóba hozta, nem titkolom, hogy az úgynevezett nemzeti liberális jobbközépen helyezném el magam, azzal a megszorítással, hogy nagyon fontosnak tartok olyan, tipikusan baloldali értékeket, mint például a társadalmi mobilitás vagy az esélyegyenlőség kérdése. És az, hogy 1989−90-ben az ellenzéki kerekasztal oldalán álltam tanácsadóként az akkori Fidesz mögött, sosem akadályozott meg abban, hogy a későbbiekben mindig együttműködjek a különböző kormányzatokkal, legyenek azok bármilyen színezetűek. A mi krédónk: mindenkivel együttműködünk, aki betartja a demokrácia játékszabályait − megjegyzem, ez mint dilemma szerencsére nem sűrűn merül fel számunkra, mert akik nem tartják be, azok – tapasztaljuk – a kutatásainkra sem kíváncsiak, így aztán nem sokszor kellett eddig nemet mondanunk.

Másrészt azt is le kell szögeznem, hogy bár az illiberális demokrácia kialakulását mindannyian politikatörténeti fordulatként éltük meg, az, ami végül is történt, szerintem nem előzmények nélkül következett be, hanem egy folyamat eredményeként...
ITT OLVASHATÓ