AZ ELSŐ CELEB

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.08.10.

Kossuth temetésén tömegek voltak. Egyes orgánumok szerint ötszázezren. Láttam fényképeket, tényleg sokan vannak rajtuk. Az egyik fideszsikló néhány évvel ezelőtti becslése óta (hárommillióan vannak a Kossuth téren) minden lehet, én azért megnéztem, mekkora volt Nagybudapest lakossága a temetés idején. Ötszázhatezer. Ezek szerint hatezren otthon maradtak. Lehet. Meg az is, hogy vidékről jöttek föl többszázezren. Szekérrel. Vajon hol parkoltak? Nyolcvan-százezer szekér is jöhetett. Mindegy, még többen is lehettek, engem nem ez zavar, hanem hogy miért. 

Kossuth temetésekor készülődött az ország a millenniumra, soha olyan jó légkör, olyan magas kultúra, olyan (relatív) szabadság, olyan társadalmi béke nem volt ebben az országban, soha olyan jó híre nem volt Magyarországnak (azóta sem), és ezt lehetett is tudni. Mit jelzett az a tömeg? Ekkora nosztalgia élt 48 iránt? A kiegyezés után senki nem tiltotta a március 15-i ünneplést, mégsem lett belőle tömegmozgalom. Úgy is mondhatnám, nem ismerünk megbízható forrást az 1867. és 1898. közötti ünnepekről. Úgy is mondhatnám, senkit nem érdekelt különösebben, amíg Kossuth Ferenc el nem kezdett lármázni március 15. nemzeti ünneppé nyilvánításáról (egy újabb Kossuth).

Sokáig nem tudtam megfejteni ezt a rejtélyt, még néhány napja is azt írtam, nem értem a Kossuth-kultuszt. Aztán a temetéssel kapcsolatban elolvastam a torinói búcsúztatást. Bizonyos források szerint egy francia pap, Apin nevű mondott beszédet Kossuth generációjáról, idézem az idézetet: "...szembeszálltak a hatalommal, mondván, nem te vagy a jog, a te uralmad nem tarthat soká. Ők még hittek a szabadságban, hazában, jogban, igazságban, mint annak lennie kellene. Ideálokban hittek és azoknak éltek..." Egy francia pap mondta ezeket Torinóban. Jó, elhiszem. Nem volt még igazi az egységes Itália, a Habsburgok léte fenyegetést jelentett. De azért így pufogni egy lényegében idegen halott koporsójánál... És akkor találtam egy félmondatot: Torino saját polgárának tekintette Kossuthot. Meg még jónéhány város és ország is. Miért? Hogyan volt ez lehetséges?

Akkor végre rájöttem. Kossuth elemi iskolába a piaristákhoz járt (ezek ugyebár katolikusok) Sátoraljaújhelyen. Eperjes következett, az evangélikus kollégium. Végül 1819-20-ban a Sárospataki Református Kollégium (jó, hát az utóbbi kettő legalább protestáns, különben is nem mindegy?), ott jogot tanult. Egy egész évig. 18 esztendős korára kész volt. Mindent tudott. Azaz semmit sem tudott. Nem is volt fontos. Az ő képességeivel. Kossuth volt ugyanis a világtörténelem első celebje. Méghozzá a bombasztikus fajtából. Mindent tudott, egyvalamit kivéve: nyugton maradni. A világnak róla kellett szólnia. Mutassak példát, hogy érthetőbb legyen?...

ITT OLVASHATÓ