"A NEMZET RÉSZE LESZNEK-E VAGY SEM" . INTERJÚ RAVASZ ÁBELLEL, A SZLOVÁK KORMÁNY ROMAÜGYI BIZTOSÁVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
- SZABADPOLC
Szerző: Széky János
2017.08.06.

Kisebbfajta vihart kavart Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének egy mondata, mely a határon túli magyar romákról szólt. Vajon csak a politikai korrektség elvét sértette meg azzal, hogy föltette a „tehertétel vagy erőforrás” kérdését, vagy nemzetpolitikai szempontból is rossz az ilyen stratégia, ha egyáltalán stratégiáról van szó? Ravasz Ábel szlovákiai magyar politológussal, romaügyi kormánybiztossal, a Híd-Most párt alelnökével, a PURT roma szervezet társalapítójával beszélgettünk.

– Balog Zoltánnak az volt a megállapítása, hogy nem lehet tudni, a határon túli magyar romák tehertételt vagy erőforrást jelentenek-e. Az alternatíva kicsit homályos. Mire gondolhatott?

– Rosszul idézte az egyik kulcsszót. A miniszter nem azt mondta, hogy „nem lehet tudni”, hanem azt, hogy „nem döntöttük el”. Szerintem az egész mondat rossz, de talán a legrosszabb szó benne épp a „döntés”. Olyan, mintha „azt akarta volna mondani a költő”, hogy a magyar kormánynak valamiképpen döntenie kellene ezeknek az embereknek a sorsáról. Ha viszonylag jóindulatúan értelmezem, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar kormány arról akar dönteni, az út szélén hagyjuk-e ezeket az embereket, vagy számolunk velük a jövőben is. Ha rosszabb indulatú vagyok, akkor akár azt is: a magyar kormány szeretné eldönteni, hogy – a honosításon keresztül – mintegy a politikai nemzet részévé teszi-e a magyar romákat, vagy sem.

– Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy igényt tart-e rájuk mint szavazókra, vagy mégsem?

– Szerintem mindkét értelmezés igaz lehet, de ami engem jobban idegesít, az az első változat: hogy a magyar kormány értelmezésében neki döntenie kell vagy dönthet arról, mi legyen a határon túli magyar romák sorsa. Kvázi, a nemzet része lesznek-e, vagy sem. De úgy érzem, benne volt az is, hogy a határon túli magyarokat – Szlovákiát leszámítva – a magyar kormány igyekszik úgy megszólítani, mint potenciális választókat, és a határon túli magyar romákkal ezt nem teszi. De a miniszter esetleg arra gondolhatott, hogy mi lenne, ha meg akarná szólítani őket is mint „erőforrást”. A mondat így is, úgy is szörnyű.

– Mint ön is írta, meg a helyettese, Vavrek István rimaszécsi expolgármester is, a határon túli roma közösségnek legalább egy része mindenképpen erőforrásnak tekinthető nemzetpolitikai szempontból, már csak azért is, mert nélkülük sok helyen nem lehetne magyar iskolai osztályokat elindítani.

– Én két fő mozzanatot próbáltam kiemelni, amikor nyilvánosan válaszoltam a miniszteri nyilatkozatra. Az egyik az volt, hogy nem hiszem, hogy létezik ilyen döntéshelyzet, mert ezek az emberek önmeghatározásuk szerint zömével a magyar nemzet részének érzik magukat. És nem hiszem, innentől bárkinek lehetősége vagy épp szabadsága lenne arra, hogy meghatározza, részét alkotják-e ők a magyar nemzetnek, ahogy ez korábban már más csoportokkal, amelyeket kitaszított magából a magyarság, megtörtént. Másfelől én is azt gondolom, hogy a magyar romák erőforrást jelentenek. A leginkább szembeötlő példa valóban az iskolák fenntartása, de ez szerintem csak a jéghegy csúcsa. Ismerek egy csomó szlovákiai községet, ahol a még létező magyar népesség romákból áll. Ha ezek az emberek nem fogják magyarnak tartani magukat, akkor a határon túli magyar települések képzeletbeli vagy valós listájáról nyugodtan ki lehet húzni ezeket a falvakat. Gömörben van egy Szútor nevű falu, ahol a 2001-es népszámláláskor mindenki magyarnak vallotta magát, 2011-ben meg majdnem mindenki romának, és nem hiszem, hogy a magyarság szempontjából ez a szerencsés verzió. Tehát a határon túli magyaroknak és az anyaországiaknak is örülniük kellene, hogy van egy ilyen csoport. Néhány évvel ezelőtt írtam egy tanulmányt a 2011-es népszámlálásról, és ebben a szlovákiai magyar romákat az egyetlen növekvő létszámú szlovákiai magyar csoportként azonosítottam. A tényekkel nagyon nehéz vitatkozni, és így a „tehertétel vagy erőforrás” kérdésre egyértelmű a válasz. Bár én – ismétlem – azt se fogadom el, hogy ilyen kérdést egyáltalán föl lehet tenni...

ITT OLVASHATÓ