- SZABADPOLC
Szerző: Várkonyi Benedek
2017.08.14.
Francia létére Horthyról írt nagy életrajzot. Ahogyan mondja, a konyhában tanult meg magyarul, főleg a nagymamájától. De hogy pontos legyen, Horthyról franciául beszél. Disszertációját a magyar zsidóság XIX. század eleji asszimilációjáról írta, később fordult a XX. század felé. A CNRS, a Francia Tudományos Kutatóközpont kutatási vezetője és a Paris Sorbonne I. Közép-Európára összpontosító tanára.
– Mi vonzotta Horthyban? Miért volt annyira fontos róla írnia könyvet?
– A vonzás szó nem éppen a legjobb, mert ahhoz az kell, hogy valaki vonzó legyen, és ebben az esetben ez egyáltalán nincs így. A franciáknak van egy rögeszméjük: tisztában akarnak lenni azzal, hogyan hatnak másokra. A történetírásunknak van egy nagy fejezete, a „francia–x kapcsolatok”. Ez a mi történetírásunk rögeszméje. Amikor elkezdtem a pályámat, a franciák viszonya érdekelt 1848-hoz. Majd a két világháború közötti korszakkal, benne a francia–magyar kapcsolatokkal kezdtem foglalkozni. Az osztrák hadsereg is a kutatási témám volt, írtam egy könyvet Budapest történetéről, így azután állandóan szembe találtam magam Horthyval, a Horthy-jelenséggel. Amikor az ember a két világháború közötti évtizedekkel foglalkozik, mindig Horthyba ütközik. Azután jött a rendszerváltás, az Antall-kormány, majd Horthy Miklós újratemetése, és még inkább úgy éreztem, megkerülhetetlen téma ez számomra. Akkor csak Thomas Sakmyster Admirális fehér lovon című könyve létezett, de az tisztán tudományos életrajz. Megírhattam volna Széchenyi vagy Kossuth életét is, azok is hiányoznak, Andrássy Gyulának 1892-ben jelent meg utoljára életrajza Wertheimer Edétől. A magyar történetírás nagy problémája, hogy vannak nagy személyiségei, de nincsenek nagy és jó, általános életrajzai, például olyan, mint Jacques Le Goff Szent Lajos király-életrajza. Magyarországon az olvasmányos, mégis tudományos életrajz hiányzik.
– Ezek szerint nem annyira tudományos, inkább népszerű Horthy-életrajzot akart írni? Az volt a célja, hogy megismertesse őt a franciákkal?
– Mindenképpen tudományos művet akartam írni, de a francia kiadó ragaszkodott ahhoz, hogy „olvasható” legyen, hogy a „művelt nagyközönségnek” szóljon. A magyar kiadásban is ugyanazok a jegyzetek szerepelnek, mint a franciában, ezek ellenőrizhetők a levéltárakban, tehát ez nem népszerű vagy regényes életrajz. Ahhoz, hogy megértsük a személyt és az általa fémjelzett korszakot, ki kell lépni a mítosz, a regény világából, de a kommunizmusban évtizedekig használt „klerikofasiszta diktatúra” címkét is le kell választani róla. Itt nem ördögről és nem szentről, nem hősről van szó. Vagyis megpróbáltam történészként nézni Horthyt.
– Ha nem hősről és nem ördögről, akkor voltaképpen egy középszerű emberről van itt szó?
– Egy „tulajdonságok vagy minőség nélküli” emberről. Amikor gondolkodni kezdtem a könyvön, kénytelen voltam rájönni, hogy ez unalmas lesz. Mert mindenki azt mondta: Horthy középszerű, nem nagyon értelmes ember... De akkor hogy lehet, hogy huszonöt évig állt az ország élén?! Tehát az nem lehet, hogy ennyire senki legyen...
– Mondaná őt államférfinak?
– Nem. Államfő igen, de nem államférfi. Még az is kérdéses, volt-e egyáltalán elképzelése az államról, mert a nemzetről biztosan volt. Az önéletrajzát akár úgy is kezdhette volna, ahogyan de Gaulle írta: „egész életemben volt valamilyen elképzelésem Franciaországról”. Horthy nem vette figyelembe, hogy az állam a nemzet alá van rendelve. Ő fordítva gondolta, és ebben tévedett.
– Ön szerint mi volt a legnagyobb eredménye, és mi a legnagyobb kudarca?
– Ő kudarcember. A mérleg mindenképpen negatív. A legrosszabb döntése a háborúba lépés volt, ez jóvátehetetlen.
– De volt-e, lehetett volna-e más választása abban a helyzetben?
– Minél többet gondolkodom ezen a kérdésen, annál inkább meg vagyok győződve arról, hogy a háborúba lépés nem volt elkerülhetetlen.
– A bécsi döntések után is? Amikor „le volt kötelezve”, csapdában volt?
– Nem véletlen, hogy ennek a fejezetnek Fogaskerekek között a címe. Mert olyan megoldás felé haladtunk, ami csaknem elkerülhetetlen volt. Visszalépni már nem lehetett, mert nem vonhatta vissza a hat hónappal korábbi aláírását, de a módját megtalálhatta volna annak, hogyan kerülje el a háborúba való belépést. De ha már egyszer igent mondott, Hitler mind többet és többet kért. A kicsinyessége és középszerűsége miatt akart belépni a háborúba, a kis előnyökért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.