Szerző: Markó Beáta
2017.07.31.
...Miután végre előkerült az ajtókérdésben a tettes, rátérhetünk a 3-as metró teljes vonalának, állomásainak felújítására. A világ minden pontján – Togótól Burundiig – egy ilyen nagyszabású korszerűsítés esetén az a logikus és racionális döntés, ha egyidejűleg 21. századi minőségre emelik, mindenki számára használhatóvá, azaz akadálymentessé teszik. De Európában van egy büszke és erős ország, melynek fővárosi vezetője így érvelt: „Alapból is alig használják mozgássérültek a metrót.” Ebben nem is tudunk vitatkozni vele, hiszen a más világvárosok metrólejárataihoz képest extra sebesen rohanó budapesti mozgólépcsőre még egészséges ember is csak nekifutásból és jó ritmusérzékkel tud ráállni. Képzelhetjük, mennyivel nehezebb lehet ez a mutatvány egy tolószékhez kötött embernek! De említhetnénk a magyar gyerekbarát társadalom babakocsit toló anyáit, akiknek szintén nem egyszerű attrakció stabilan állni a mozgólépcsőn. Nem beszélve az idős emberekről, a bottal vagy egyéb segédeszközökkel közlekedőkről, akiknek ugyancsak komoly kihívás a mozgólépcső. Persze, a humánus NER-rendszerben csakis magukat hibáztathatják: miért élnek ilyen sokáig és betegen?
Némi empátiával bárki megértheti, hogy a 170 milliárd forintos sportesemény után – melyet hivatalos közlés szerint a Föld 7 milliárd lakosából 6,5 milliárdan követtek a tévében – nem maradt pár garas néhány liftre a metróállomásokon. Így ha elérjük a matuzsálemi kort, és a 3-as metró teljes szakaszának felújítását, a lakosság fent említett csoportjai továbbra sem fogják használni. Alapból.
S ha szabad egy személyes gondolattal zárnunk: életünk jelentős hányadát volt szerencsénk egy skandináv demokráciában tölteni. Ott tanultuk, hogy minden társadalom olyan erős, amilyen erős a leggyengébb láncszeme. Kérjük olvasóinkat, ezen töprengjenek el egy kicsit. Megismételjük: minden társadalom olyan erős, amilyen erős a leggyengébb láncszeme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.