2017. augusztus 23., szerda

A DUNÁNTÚLON SOROS GYÖRGY MIATT NEM LESZ TÖBBÓRÁS NAPSÜTÉS

24.HU/POSZT ITT 
Szerző: Nagy Bandó András
2017.08.23.


Nagy Bandónak agyára ment az ünnep és Soros. Vélemény.

Augusztus huszadikai ünnepi beszéd

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, magyarok itthon, akiknek nem György a nevük, a Kárpát-medencében és szerte a világban, és itthon a gonosz Soros!

Az új kenyér ünnepén kimondom: ha nem lenne Soros György, a gyerekeink lenni akarnának valamik, a felnőttek tenni akarnának valamit.

De Soros György itt van, benne van minden félrecsúszott nyakkendőmben, minden befűtött kemencében,

minden kemencepadkán, és ma már nyugodtan ejtem a nevét ki, ma már tudom, hogy ő egy a sokból, ne hidd, szívem, hogy ez hiába volt, mert ő benne van minden elvétett szavamban, és minden eltévesztett köszönésben, és egész elhibázott életemben.

Soros, ó, Soros Gyuri, te bitang, ó, milyen volt hajad színe, nem tudom már, csak azt tudom, hogy gonosz vagy, folyton élsz, és uralkodol örökkön.

Anti Szent István-i életed fertőzi az új kenyér ünnepét, és amikor rád gondolok, az ország kenyere jut eszembe, melyet eleszel előlünk, mi meg már csak a megmaradt péklapátot, a befűtött kemencét és a nemzeti kovászt ünnepeljük, melyek akaratod ellenére is összetartanak bennünket.

E jeles ünnepen az ember maga köré gyűjti családját. Vendéget hív, ünnepi asztalt terít, de alig kész a teríték, te már ott ülsz az asztalfőn, fehérek közt egy amerikai, és alig kerül az asztalmentőre a fazék, te már mered is a tányérodba, szeged a nemzeti szalaggal körülkötött kenyeret, pedig üres kézzel jöttél, illetve karóval.

Augusztus huszadika a mi ünnepünk, de te ezt is elrontod, mert itt vagy, kitörölhetetlenül, eltiporhatatlanul.

Téged idézünk, a neved harsogjuk, mintha te lettél volna a kombájnos, a molnár és a pék is. Mert minden te vagy: a migráns és a határvadász, a spekuláns és az egyetem pénzelője, a betolakodó és a megrontó, a liberális és az illiberalizmus ellensége. Te rontod meg a nemzeti ünnepünket, te tolakszol be a mi szép augusztus huszadikánkba, az ország zászlójának lobogásába és a tisztavatásba, és persze ott csillogsz, ropogsz és pattogsz a tűzijátékban is. Soros György vagy, és még annál is több: maga az ördög!

Ennek jegyében éltetem az új kenyeret, köszöntöm a magyar nemzetet, hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Kicsi kunyhó, szerető szív, messze égbolt, tiszta, kék, fulladjon meg Soros Gyuri, lehetőleg máma még...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.