Szerző: L. Ritók Nóra
2017.07.23.
Sokat tanultam, nagyon sokat. Nagyon fontos tapasztalatokat szereztem, sok dolgot el kellett engednem, mert megértettem, hogy nem jó utat láttam, és még mindig tele vagyok ötletekkel, annyi remek dolgot lehetne elindítani, ha lenne rá elég kapacitás. Leginkább emberi kapacitás, munkaerőben, aminek azonban bérvonzata van. És ez aztán komoly tervezésre készteti az embert. Bár nagyon sokan segítenek önkéntesen, pro-bono is, de az igazi változásokat a mindennapos hatás indítja el, folyamatosan jelen kell lenni, és ez nem várható el az önkéntes segítőtől.
Talán már írtam, hogy amikor Ashoka-fellow lettem, az első bécsi programon, ahol különböző területek szakemberei, üzletemberei segítettek a tervezésben, azt javasolták, ne dolgozzak minden területen egyforma intenzitással, mert ezt nem lehet bírni, így nem lehet hatékonyan működtetni ezt az egészet. Évente döntsek, válasszak ki egy-egy területet, fókuszáljak arra, és a többit csak tartsam szinten….Tervezzem meg, melyik évben mi lesz a fő terület.
Próbáltam, persze. Megy a terület kiválasztása, a fejlesztés megtervezése, de közben olyan változások történnek, amelyek átírják az én jó kis, logikusan felépített tervemet. Olyan szépen megterveztem pl. a foglalkoztatást. Haladtunk is, sokan jöttek, a nyári időszakban listákat írtunk, mikor, ki dolgozik a kertben, készíti a biobrikettet. Szuperül haladtunk a munkavállalásban, önkéntes munkában. Aztán jött a közmunka rendszere, és leamortizálta, amit addig felépítettünk. Minek dolgozzanak nálunk keményen, mikor a közmunkán, igaz, kicsit kevesebbért, de nagyságrendileg kevesebb elvárással is el lehet lenni?
Aztán terveztem komoly integrációs módszertani munkát, pedagógus-továbbképzéssekkel az oktatásban. Ki gondolta, hogy az oktatásirányításban egyszer csak az integráció kikerül a fontos kérdések közül?
Terveztem, hogy együtt teszünk majd itt valamit az oktatási szegregációért, hiszen azt a törvény is tiltja. Aztán kiderült, más a helyzet, az egyházi iskolák szegregáló hatása fölött szemet huny a döntéshozó.
Terveztem, hogy miután a tanodák fejlesztésébe fontos tudást tettünk, vihetjük ezt tovább, nyilvánvaló, hogy akik kidolgozzák, azok majd támogatást is kaphatnak a munkájukhoz, de nem, védhetetlen indokokkal utasították el az Igazgyöngy tanodapályázatát. Ki számított erre?
Terveztem, hogy megkeresem az uniós pályázatok között azokat, amelyek forrást biztosíthatnak a további fejlesztéshez, de nem nyerünk, egyet sem, az alapítvány pályázatai sorra elutasításra kerülnek. Nem baj, gondoltam, akkor majd keresek külföldi forrásokat. Ki gondolta, hogy lesz a civiltörvény, és ki tudja, miféle következményekkel számolhatunk majd, azért, mert külföldről (is) támogatnak minket? A sort folytathatnám….
Szóval, tervezek, de a mai helyzet nem az én terveimnek kedvez.
Azért óvatosan, de elkészítettem a húsz éves stratégiánkat. http://igazgyongyalapitvany.org/strategiank/ Benne van eddigi tapasztalatunk, és benne vannak a céljaink, időbeli és térbeli megtervezése a munkánknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.