Szerző: Törok Monika
2017.07.21.
De küzd!!!
Elszántan. Nagyon elszántan.
Bármikor, amikor megkérdezem tőle, mit ettél ma, mondja őszinte, kék szemekkel, hogy semmit. Nagyon szép szeme van egyébként.
Valahányszor megérkezik, első útja a hűtőszekrényhez vezet, fejjel beleáll és már ott titkon megeszik valamit, a többit előveszi, jajveszékelve, hogy aznap még nem evett semmit és hát a cukra miatt, lássam már be...
Ez a semmi, amit megeszik hirtelen legálisan úgy általában minden, ami a hűtő tartalma - plusz 3-4 kiló alma, némi barack, meg ami még van.
És nagyon őszintén mondja, hogy ez csak saláta és gyümölcs.
Jó, hát talán volt ma már egy kis reggeli, de az semmi.
Mondjuk egy teljes bárány - véletlenül rendelt egyet, már el is felejtette, hát most mit csináljon vele...
Nehogy már ránk rohadjon.
Mint háború utáni nemzedék, nagyon aggódva figyel a kajára.
Ha elkészül, meg kell enni.
Mert kaját ott nem hagyunk.
Kenyeret soha.
Már ha én vinném.
Amúgy félkilónként, egészben.
Rizst aztán végképp nem, mert hízlal.
Jó, hát a rizseshúsba, ahol benne tartózkodik egy teljes bárány, négy disznó és egy komplett marhacsorda, persze kell, de csak ha ő rakja bele. Azt a két kilót.
És kaját ott nem hagyunk.
Ha mégis megmarad valami - mert rajta kívül ember nem tud annyit enni, pedig elég sokan vagyunk, körülbelül hatan a felét esszük, amit ő egyedül, aki, ugyebár, fogyókúrázik -, akkor azt fagyasszuk le.
Fél óra múlva felháborodottan közli, hogy egyszerűen nem vagyunk méltók a főztjéhez, majd ő elviszi az anyukájának (mert nyilván éhezik szerencsétlen asszony...)
És elviszi.
Valahogy az autójában mindig félig kievett ételhordókat találok és evőeszközöket... Továbbá csokipapírokat és cukorcsomagolásokat. De az sosem ő volt, valaki biztosan használta az autóját.
De a fogyókúra hosszabb utakon még durvább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.