PROSTITUÁLTAK, KÉMEK ÉS MÚZSÁK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.07.18.

Talán akad, aki emlékszik még rá, hogy valamikor tavasszal a londoni Highgate temetőbe kalauzolt el minket a London Budapest Metro blog szerzője. Akkor nagyon szerettétek az írását, aminek most megszületett a második része, ami szerintem legalább olyan érdekes, mint az első volt.

„Következzék a régóta beígért és biztos olvasók milliói által remegve várt második része a Highgate Cemetery-ben tett túránknak. Itt ismételném magam: a Highgate temető megér egy (két, sok) látogatást, mert gyönyörű, érdekes, jó a levegő és kiváló beszédtéma, ha ebédszünetben egy kellemetlen kollégát ki akarunk akasztani valamivel.

Nos tehát, e temető a viktoriánus korban alapíttatott. Van, aki elolvad ettől a korszaktól, én irtózom tőle – nekem a szemforgatás, kizsákmányolás, nyomor, közegészségügyi fertő egyik szinonimája a viktoriánus Anglia, nőnek lenni meg kifejezetten szívás volt.

Jó üzlet volt a halál

Akkortájt mikor gyászra került sor, egyedien elegyítették a divatot, társadalmi elvárásokat és kulturális hagyományokat. Mint említém, jó üzlet volt a halál, hisz gyakran lecsapott s a külcsínt fenntartani nem filléres buli volt.

Szigorúan meg volt szabva – női divatmagazinok nem kevés teret szenteltek a témának – hogy kinek a halálakor mit viselhettek, meddig, mint zajlik a temetés s mint illő viselkedni. A mércét valószínűleg maga Viktória királynő tette fel, aki férje, Albert pazar temetése után életfogytig gyászba s hájhegyeibe borult.

A tehetősek falták az etikettet, míg a rossz higiéniés s táplálkozási körülmények miatt könnyebben tizedelt szegényeknek sokszor maradt a gyakran egyesületek által adományozott Koldus-temetés.

Egy családtag elhunytakor otthonaikban letakarták a tükröket, behúzták a sötétítőt s megállították az órákat a halál beálltakor. A fényképeket lefordították nehogy a halott szelleme elragadja a még élőket. Fekete koszorút helyeztek a bejárati ajtóra, minek kilincsét is szalaggal vonták be – feketével, ha idős volt az elhunyt, fehérrel, ha ifjú vagy még hajadon/nőtlen.

Rossz szerencsét jelentett a házban tartani a gyászkosztümöt, ezért rendre újat kellett vásárolni, ahányszor egy rokon, barát elhalálozott. A női gyászruha általában valami matt, krepp anyag volt, se nem kombinálható más textillel, se nem kényelmes: jó viszketős, kényelmetlen cucc, hogy ezzel is kifejezze keresztényi fájdalmát a szebbik nem.

Feketét egy évig kellett viselni, nyilvánosan mutatkozni pedig csak társasággal illett, s az esztendő lejártával már vihettek némi színt is az öltözetbe. Ez a nők sorsa volt, a megözvegyült férfiaké pedig a következő: két hétig fekete gyászkarszalag fölcsatolása. Oszt’ jó napot. Ha újranősültek, az új asszonynak kellett átvállalni a látványos búsulást. ....

ITT OLVASHATÓ