OSZTÁLY-TÖRTÉNETEK - NAPJAINKBAN ÉS EGYKOR

OFOE BLOG
Szerző: Trencsényi László
2017.07.23.

Egy német filozófus mondta egy Európa-méretű tragédiát követően, hogy eme emberiség trauma után már nem lehet verset írni. Nos, ez jár az eszemben (már bocsánat a profán egybevetésért): a skandináv írónő, Jane Teller világhírű, nálunk is olvasott, látott, kitárgyalt regénye, a Semmi után lehet-e még ifjúsági regényt írni. A gyerekvilág kimondott-ki nem mondott rejtélyei, filozófiai, metafizikai drámái, megannyi gyerekhős tragikusabbnál tragikusabb sorsa után tudunk-e még valamit mondani? Nekik. Róluk. Ebben a műfajban.

Ez az érzésem támadt fel Wéber Anikónak szintén sokat emlegetett Az osztály vesztesei című regényét olvasva. Jóformán hiába a primer ember (gyerek)ismeret, egy osztály (napközis csoport) életével való együtt lélegzés, a gyereksorsok mögött felsejlő különböző (különböző etnikai, szociális eredetű) drámák - Teller hősei már nem überelhetők.

Pedig az „osztályregénynek” oly erős hagyománya van az ifjúsági irodalomban.

Speyer vakáció-köteteit Kosáryné Réz Lola fordította finoman, érdeklődéssel olvastuk az osztály fiútagjainak küzdelmét a titokzatos kutyatulajdonos leányzóval (később megtudhattuk, hogy Gimnazisták és a Hatodik osztály szerzője reformpedagógiai ihletésű „erdei iskola” kalandjait dolgozta fel).

A magyar hagyományban tán Karinthy szatíra-füzére nyitja a sort, a Tanár úr, kérem. Nem sokkal követi az érettségi bonyodalmaiba keveredő Kosztolányi-hősök története, az Aranysárkány szabadkai-sárszegi világa, még inkább Móricz Forr a bor-ja. (Legyünk következetesek, ahogyan nem ifjúsági olvasmánynak szánta Nyilas Misi történetének első részét írója, úgy e másodikat sem. Maga írja a regény végén az ocsmány, szegény tanár urat megszégyenítő befejezésnél: „ez már nem diákcsíny volt, hanem úri hecc”...) De vitán fölül ifjúsági mű volt Kardos Lászlónak hasonló témát választó írása, a Tanár úr notesze – megmaradtak a gyerekek az iskolai tréfánál...

ITT OLVASHATÓ