LENULLÁZÓDÁSUNK DERMESZTŐ PILLANATA

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Bóta Gábor
2017.07.22.

Mint lórúgások sorozata, olyan a Shakespeare, sonnet 66 című produkció. Brutális víziók vannak benne. Például egy balerina kötélen felfüggesztve, de úgy, hogy éppen lábujjhegyen, spiccen tütüzik, a szó szoros értelmében a haláltáncát járja egyre fáradtabban és kétségbeesetten, mert ha nem bírja már lábujjhegyen, s leteszi a talpát, azon nyomban megfojtja a kötél. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkcióját, amit az idei Shakespeare Fesztiválon, Gyulán láthattunk, Shakespeare 66., halálvágyó szonettje ihlette, melyben 14 sorban alaposan kiosztja a világot. Például ezt írja „...Az érdem itt koldusnak született/És hitvány semmiségre pompa vár/És árulás sújt minden szent hitet/És becsületet rút gyanú aláz/És szűz erényt a gaz tiporni kész/És tökéletest korcs utód gyaláz/És Érc-erőt ront béna vezetés...” Ez a tömörül gyomorszájon rúgó, mégis veszettül szép vers ihlette az előadást. Minden sorából jelenet kerekedik. Rút, mélybe taszító, kegyetlen, de olykor mégis gyönyörű, festői látomások sora. Melyek az elviselhetetlenségig fokozódnak, ahogy a már-már monotonná válóan elaljasult és vele párhuzamosan rémisztően kiszolgáltatott embert mintázzák a szerb Kokan Miadenovic rendezésében, akinek a Balkánon nyilván fokozottan volt módja megtapasztalni az elállatiasodó brutalitást.

De a produkció csak kevéssé kötődik térhez és időhöz, sajnos legbelsőbb lényünket és lényegünket tükrözi. A Marija Kalabic által tervezett díszletben hurokkal ellátott kötelek garmadája lengedez fenyegetően a szereplők feje felett. Bárki nyakára tekeredhetnek ezek a kötelek. Az előadásban meglehetősen gyakran arat az erőszakos halál. Hulla hulla hátán, ahogy Shakespeare tragédiáiban is. Roppant intenzív a játék és erősen mozgásközpontú. Az évek óta meglehetősen jó formában lévő temesvári társulat tagjai nem kímélik magukat, ahogy a náluk a Koldusopera bemutatója után két évvel újra rendező Miadenovic sem őket. Benyargalják, harcolják, gyilkolják a színpad minden szegletét, és az ádáz küzdelem közben a szerelem is próbál megszületni, de hát ilyen közegben nem sok esélye van. Gyakran harsogóan tombol Irena Popovic elektronikus eszközöket is használó, fület tépő zenéje. Sokkhatásra jön újabb és újabb sokkhatás, ami tán időnként ki is oltja egymást, némiképp fárasztóvá válik, de amikor már lankadnánk, megint következik egy mellbevágó kép. A színpad hátsó falán lévő elektronikus óra vérpiros számokkal az előadás kezdetétől visszaszámlálva mutatja, hogy mennyi idő van még hátra a produkcióból, ha úgy tetszik, az életből. Olyan ez az óra, mint amikor akciófilmekben mutatják, hogy mennyi idő van még a bomba robbanásáig, amit rendszerint az utolsó pillanatban sikerül hatástalanítani. Itt persze nem sikerül, lenullázódik az óra, ahogy mi is. Lenullázódásunk dermesztő folyamatáról regél a lúdbőröztető produkció...

ITT OLVASHATÓ