KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.07.12.

Az egyik egy parlamenti választás lesz, melynek alig lesz tétje, hiszen minden résztvevő előre lefutottnak prognosztizálja az eredményt, a majdani győztes kihívói (lásd falusi kocsma: gyere ki a hóra bakker, játsszuk le...) arról nevezetesek, hogy nem a majdani győztest hívják ki, hanem egymást csépelik székkel, asztallábbal.
Az úri közönség pedig ezt a mérkőzést figyeli árgus szemekkel.
Ez legalább szórakoztató, míg az első választás inkább lehangoló, hiszen azon az egyik résztvevő mozsárágyút húz maga után, míg ellenfele kezei hátra vannak kötözve, a lábai gipszben, szája ragtapasszal leragasztva, a bíró pedig a majdani győztestől kapott hatlovas hintón érkezik a szorítóhoz - nincs itt kérem semmi izgalom...

Bezzeg a másik meccs, ahol az igazi verekedés folyik, az aztán izgalmas a javából!
Ott a behemót langaléta óriási parasztlengőkkel próbálja eltalálni az idők folyamán már kissé lelassult ellenfelét, akit személyesen ő választott ki a készletből.
Ezt ő felhozó mérkőzésnek szánja, úgy véli, hogy a még mindig neves, de politikailag koros és többszörösen agyonvert ellenfél alacsony kockázatú legyőzése fényezné az ő nimbuszát, növelné esélyeit egy majdani tétmérkőzésen.
Azt persze elfelejti figyelembe venni, hogy ellenfele vereségeit a kocsma előtti tömegverekedésben szenvedte el, melyben ő is résztvett annak idején, mint csapattársa a majdnem megboldogultnak, de akkor fizetett nézőnek nyilvánította magát
Ezt a kellemes pozíciót meg is tartotta egészen addig, mígcsak a közönség - megunva beszariságát - el nem zavarta a ring mellől.
Akkor megijedt, hiszen veszélybe került a megélhetése, merthogy ez egy olyan ország, melyben vannak, akik miniszterelnöknek születnek és a miniszterelnökséghez értenek, meg vannak, akik a polgármesterséghez.
A közös, hogy mindkét esetben kell egy klub, melyet ő nem tudott megvásárolni magának, az ő klubjának mások a tulajdonosai - hajdani csapattársa és mai ellenfele is ezen bukott el annak idején.

Mindenesetre ezt a meccset hoznia kell, számára ez élet-halál kérdés, csak hát még ellenfelénél is rosszabb taktikus, a klubvezetésen belüli ellenfeleit talán fel sem ismeri, nem, hogy le akarna számolni velük.
Márpedig a klubjából már nehéz lenne megint két klubot csinálni, fogy a tagság, más kivezető út meg nem látszik a helyzetből, ha esetleg cipóra verik amúgy is jóllakott napközisre emlékeztető képét...
Ellenfelének sok választása nincs, verekednie kell, abban meg már van gyakorlata, emellett a politikában nem csak pankrátor és reménybeli pantokrátor, de másodállásban hosszú évek óta ő tölti be a homokzsák szerepét is, a máglyára is őt szokták felültetni - ütésálló és sütésálló.
Persze neki is fontos a győzelem, de neki nem annyira, hiszen a behemót már alapból szert tett egy vereségre, mikor engedett a szirénhangoknak és súlyzóval pofánverte őt, mert elhitte, hogy ez a főmérkózésen a győzelemhez vezető út.
Azt gondolta, ha ő nem szereti a mára már második helyre visszaesett általános okot és közellenséget (első Soros...), akkor annak hívei majd besorolnak mögé, ezzel tanúbizonyságát adva, hogy mennyire nem ismeri a magyar politikai pártok szekta-jellegét, és a magyar választó működési elvét.
Tulajdonképpen ellenfelének nem is kell ütnie, elég csak elmozogni előle, kiütik őt majd saját klubjának vezetői, a klub annaleseiben pedig a nevét csupa kisbetükkel szedve, lábjegyzetben említik majd, mint a feloszlás előtti utolsó éremesélyes, de csalódást okozó versenyzőt...

ITT OLVASHATÓ