KENYÉR HELYETT CIRKUSZ?

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.13.

Szeretem a sportot. Pár éve minden magyar sikernek úgy tudtam örülni, mint egy kisgyerek. Még láttam az 1980-as években jó magyar focit, szurkoltam Egérkének, Darnyinak, a vízilabda válogatottnak, minden címeres mezt viselő sportolónknak. A hajnali olimpiai közvetítéseket soha nem hagytam volna ki, boldog voltam, amikor a magyar himnuszt hallgattam.

Az utóbbi hét évben valami megváltozott. Mióta Orbán a sportot stratégiai ágazatnak tekinti, az örömöm is más. Utálom, mikor a labdarúgó mérkőzéseken bevágják – spontán, persze – sleppje gyűrűjében a miniszterelnököt. A legszívesebben a földhöz vágtam volna a televíziót, amikor a riói olimpiai közvetítéseket félóránként szakították meg az egyperces „gyűlölet híradók”. Öt hírből négy migráncsozott. Maga volt a borzalom.

Amennyiben tehetem, a közszolgálatinak csúfolt adókat nem nézem. Ami ott folyik, az vérlázító, méltatlan egy európai országhoz. Közpénzből – a mi pénzünkből –öntik ránk a Fidesz-propagandát. Talán nem vagyok egyedül, aki a pokolba kívánja Orbánt, Habonyostul, a teljes léhűtő kliensekkel egyetemben. Legalább szurkolni és örülni hagynának bennünket politikamentesen!

A kormányfő sportot szeretőnek mondja magát. Lehet, így van. Azonban úgy gondolom, hogy az ókori Róma politikusainak példáját próbálja követni: cirkuszt a népnek – ha már kenyér nincs.

A szakági szövetségek többségét elfoglalta a Fidesz. Olyanok ülnek a vezetői székekben, akik zömének előtte semmiféle kapcsolata nem volt az adott sportággal. Ma a sport a politika szolgálólánya. A kormányfő és elvbarátai sütkéreznek a neves sportolók fényében, fotóztatják magukat, úgy tesznek, mintha a saját zsebükből raknák a sportba a milliárdokat. Talán legbelül azt is hiszik, a siker részben az övék...

ITT OLVASHATÓ