Szerző: lezlidzsi84
2017.07.26.
A közelmúltban számos olyan sajtóanyag látott napvilágot, ami azt állítja, hogy az ország "felbillenőben" van, a lakosság egyre nagyobb része koncentrálódik a nyugati határszéleken, miközben a "kelet" kiürül. Az egyre sűrűsödő cikkek jelentős része a nyugati határszél médiájában jelent meg, és a be nem jelentett, de helyben élő, dolgozó beköltözők által kiváltott infrastrukturális (intézményi) nyomásra vonatkozó megfigyeléseken alapult. A tudósítások másik részének kiváltója vélhetően a némileg túlmisztifikált kelet-nyugati "fejlettségi lejtő" mantrázása, illetve a népességi adatok időnkénti félreértelmezése lehet. (Kelet-nyugati lejtő helyett valójában egy központi heggyel és lejtőivel van dolgunk, ahol a nyugati lejtő kevésbé meredek...) A cikkekben közös, hogy mindegyikük valamilyen természetes egyensúly megbomlásaként említi a helyzetet, ami szintén kérdőjeleket vethet fel bennünk. Vizsgáljuk tehát meg, hogy mennyire bomlott meg az ország népességének "területi egyensúlya", illetve azt, hogy egyáltalán beszélhetünk-e bármiféle egyensúlyról?
Először is rögzítsük, hogy a vizsgálatnak sajnos vannak korlátai. Egyrészt az elmúlt 20-25 évben gyakran emlegetett magyar "helyhezkötöttség" az elmúlt 5-10 évben mintha valóban lazulni kezdene. Ennek okai között van a külföldi munkavállalás lehetősége, a lakáspiac megélénkülése, a javuló közlekedési kapcsolatok, valamint a viszonylag képzett embereket kereső, jól fizető munkahelyek térbeli elterjedtségének növekedése is. Ha a nagyvárosainkban, a nyugati határszélen, az odavezető utakon járunk, esetleg arrafelé tartó vonatokon ülünk, ennek egyre több jelét láthatjuk. Ugyanakkor a folyamat csak az elmúlt pár évben látszik lendületet venni, így meglehetősen korlátozottan állnak rendelkezésre adatok. Ennek egyik oka a magyar lakcímbejelentési szokásokban gyökerezik, ami főleg Budapest esetében mutat alacsonyabb lakosságszámot a valósnál, az ország többi részében ugyanis valamivel kevésbé (volt) elterjedt a feketén albérleteztetés (főként a fajlagosan több kollégiumi férőhely és az alacsonyabb lakásárak miatt). Szintén komoly visszatartó erő, hogy Budapesten az ideiglenes lakcím gyakran nem jelenti az ezzel hivatalosan és kötelezően járó szolgáltatások igénybevehetőségét (pl. egyes orvosi vizsgálatok esetén), ami szintén nem segíti elő a bejelentési kedv erősödését.
Megbízható és naprakész lakosságadatok hiányában fő támpontjaink a KSH népszámlálásai lehetnek, ami a be nem jelentetteket ugyan szintén nem a jó helyen tartalmazza, de viszonylag jó pillanatfelvételt mutat. Azonban ebből az utolsó 2011-ben volt, azaz valószínűleg épp nem mutatja a lendületet kapó országon belüli vándorlást - erre csak a hírekből és a KSH vándorlási adataiból következtethetünk - egyes hosszútávú trendek viszont kimutathatóak.
Fontos kiemelni, hogy minden esetben a lakónépességet (illetve az 1949-es adatok esetében a jelenlévő népességet) vizsgálom, mert ez tükrözi, hogy hányan élnek valójában az adott megyében, városban. Minden esetben a jelenlegi közigazgatási határokat veszem figyelembe az összehasonlíthatóság érdekében, tehát az 1949-es adatok esetében is a jelenlegi megyékkel, Budapesttel számolok.
Gyanúnk szerint Magyarország népességének térbeli eloszlása korábban is nagy változásokat mutatott, úgyhogy kezdésként vizsgáljuk meg, hogyan alakult az egyes megyék népessége 1949 és 1980 között. A két dátumot a következők miatt választottam: 1949-ben a népességszám ugyan még nem érte el a háború előtti szintet, de a háború miatti ideiglenes változások (falura, vidékre menekülés) már nem érvényesültek, illetve a tartós hatások (vallási és nemzetiségi alapú kitelepítések, deportálások) már érvényesültek. 1980-ban Magyarország elérte legmagasabb népességét, a nagy belső vándorlások is lecsengőben voltak, innentől a népességváltozást a természetes fogyás határozza meg, így indokolt a "törés"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.