Szerző: HaFr
2017.07.02.
A 19. század eleje a francia forradalomra történő konzervatív reakcióval indult, és a legpregnánsabb vonulata az ellen-forradalom volt, amely az ún. konzervatív forradalmiság első megnyilvánulási formája lett az utóbbi kétszáz évben. Az ellen-forradalom maga is forradalminak gondolta magát, nem egyszerűen egy forradalom felszámolásának és a konszolidációnak a kísérlete volt. Hasonlót fedezhetünk fel a katolicizmus mai Ferenc-ellenes (pro-benedekiánus) szárnyában, amely itthon -- többnyire az orbánizmussal találkozva, a Fidesz-állami lojalitással egyesülve -- megosztja a katolikusokat (de áttételesen a többi bevett egyházat is).
Az orbánizmus ellen-forradalmi ambíciója persze nem katolikus az evangélium és az egyetemesség értelmében, viszont katolikus a kétszáz évvel ezelőtti ellen-forradalmiság értelmében: katolikus, mielőtt keresztény lenne. A vallásban az autoritást, a liturgiát és a hagyományt, nem az evangéliumot, a szeretetet és az inkluzivitást részesíti előnyben. Intézményi és nem evangéliumi. A katolicizmusnak ez a kétféle értelmezése (és harca) végighúzódik az egyház egész történetén, és nem mellesleg érvényes a civilizációnk egész gyakorlatára nézve is.
Ezzel a tekintélyelvű katolicizmussal szemben áll egyfelől Ferenc pápa szeretetkereszténysége, másfelől a nem-hívő kulturális és civilizáció-kritika, amely utóbbiak most a migráció kezelésében pl. egy platformra kerültek a tekintélyelvű katolicizmussal szemben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.