Szerző: Gépnarancs
2017.07.11.
„Még soha senkinek nem mondtam ennyi szomorú dolgot, mint magának!” – jegyezte meg, miközben kikísért a lakásából. S közben mosolygott. Én pedig meghatódtam. Schubert Évából csak úgy ömlött a sok gondolat, történet, a tények, a nevek, a helyek. Bámulva hallgattam őt, és szinte ittam minden szavát.
– Számtalan nyilatkozaton, interjún túl lehet már. S a kérdezők régen elhangzott gondolatokkal is szembesíthetik. Nem zavaró ez néha?
– Éppen tavaly előtt rendezgettem az újságokat, sokat ki is akartam dobni, hogy ne foglalják a helyet, s végül két kofferra való cikket szedtem össze magamról. El is olvastam mindet, s azt tapasztaltam, hogy mindig azokat a dolgokat mondtam, mint azelőtt. Ez jelentheti, hogy az évek folyamán semmit sem fejlődtem, de azt is, hogy már igen korán kifejlődtem. Székely Gábor mondta nekem, amikor Szolnokon játszottam, mint vendég, hogy „Maga nagyon kész van!”
– És ez baj?
– Sok rendező azt szereti, ha a színész gyötri magát. Pedig van, aki könnyebben dolgozik.
– Végül miként próbált megfelelni e rendezői elvárásnak?
– Attól kezdve már igyekeztem, hogy ne mutassam, mennyire vagyok kész.
– Hm. Amikor fölmerül az Ön neve, az ismertsége és népszerűsége mellett, rögtön az jut az ember eszébe, hogy Ön nagyon okos, rendkívül művelt, sok nyelven beszél. Előny, vagy hátrány ez a színésznői pályán?
– Nem hátrány. Legföljebb időnként kijavítok valakit a szinkronban, ha rosszul mond egy francia szót. Vagy megkérdeznek tőlem valamit, és nem tetszik nekik, ha tudom rá a választ. Régen a szinkronban másként dolgoztunk, s amikor valami hiba volt, azt kijavították. Ma már a zöldségesnek is van szinkronstúdiója. Nagy adag szerencse kell ehhez a pályához, és én peches voltam. Kétszer mentem férjhez, mindkettő szegény volt. De nem baj, hiszen az ember azért él, hogy küzködjön. A szent küzdelem a legfontosabb. Tudja, mint Madáchnál, Az ember tragédiájában, „…s az élet célja e küzdés maga.” Egyszer az iskolában karszalagot kaptam, amiért jól tanultam, s büszkén mutattam anyámnak. Ő azt mondta: vedd le! Nem vagy te csősz! S igaza volt. Nem kell hivalkodni.
– Valóban. Furcsa lehet ebben az igen megváltozott világban művészi pályán lenni olyan alkotónak, aki egy más értékrendű világ színpadának deszkáin is föllépett.
– Régen még irodalmi anyagokból csináltunk tévéfilmeket, és az egész ország nézte. Az emberek tehát a jót is megnézik! Gyerekkoromban elolvastam az összes Jókait, amire ma azt mondják, nehéz, meg tele van latin kifejezéssel. Nekem ez nem volt baj. Ha valami latinul volt, kikerestem a szótárból! Ma már ezt nem értik. Én meg nem értem, mit nem értenek! Magát a tényt sem, hogy az emberek már nem értik, amit magyarul olvasnak! Valaha még voltak filozófiai szövegek is a rádióban!
– A filozófiai szöveg azért más.
– Persze. De azt is meg lehet érteni. Volt egy növendékem a Zeneakadémián. A felkészítés során megkértem, mondjon el nekem egy verset. Nem tudott egyet sem! Én még arra is emlékszem, amit három éves koromban mondtam el az édesanyámnak! (s már szavalja is) Berzsenyit sem értik! Mondtam is, hogy remélem, azt azért nem fogom megérni, hogy Berzsenyi helyett Kiszel Tünde lesz az érettségi tétel! Kérdezték tőlem, miért nem tartok erről előadást. Miről tartsak..? Hiszen a szavaknak már az értelmét sem ismerjük!
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.