Szerző: Proszektúra
...Az elején még szimpatikus volt az ötlet, hogy a megnyitót a víz és a magyar történelem kapcsolatára fűzik fel, indult a csodamadárral, amelyik elhozta a magyarok őseit a Kárpát-medencébe, az éltető Dunához. Aztán hirtelen már bele is merültünk a magyarság szakrális ótestamentumába, lovasok, nyilazás, sámánok, csodaszarvas, nyalka bokázó huszárok, ilyesmi. Közben pedig valahogy el is felejtődött ezt az egész víz motiváció, meg történelmi visszatekintés, persze azt én sem vártam, hogy épp egy úszó VB megnyitóján majd még Mohácsot, s II. Lajost is mutassák, amint éppen belefullad a Csele patakba.
Jött viszont Mátyás reneszánsza, s máris az Orbán főnöknek is oly kedves huszárok és a csűrdöngölős. Megint csak hosszasan, unalmasan.
A megnyitó innentől már inkább egyre inkább egy nagyoperett világát idézte. És bár ismét visszatértünk a vízmotívumhoz, ami szerencsére nem Horthy tenger nélküli ellentengernagynál csúcsosodott ki, hanem Johann Strauss Kék Duna keringője, Sissi, azaz Erzsébet emlékével súlyosbítva. És Innen már csak egy lépésre volt Lehár és a Mosoly országa, a Vágyom egy nő után…
Sajnos hanghiba ezt nem zavarta meg.
Részemre itt ért véget ez a nagy vizes banzáj, mert eléggé el nem ítélhető hazafiatlan módon a tévét kikapcsoltam és elaludtam.
Így aztán azt sem tudom, a Csárdáskirálynőből leadták-e később még az Álom, álom, édes álom duettjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.