2017. július 30., vasárnap

ANDRASSEW IVÁN ÉS A PAPAD



GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Pálmai Tamás
2017.07.30.


Andrassew Iván ma lenne 65 éves. A kevés hajlíthatatlan, küldetéses emberek egyike volt, aki tudta, hogy a küldetés nem cél, de a legnehezebb út a cél felé. Amióta csak ismerem – nem áll a szám még ma sem a múltidőre – ő mindig ezen a nehéz úton kaptatott.

Amikor, halála előtt alig több mint négy hónappal, utoljára láttam Andrassew Iván fején az agyműtét nyomait apró, fehér kötött sapka fedte. Botjával kezében tiszteletet parancsoló látvány volt, akárcsak ha egy szelíd, de mégis – Radnótival szólva – a “nagyharagú próféták egyike” lett volna, mert az is volt. Csak az intonáció lett gyengébb, nem a hang. Akkor szeptemberben, mint minden évben olyan tájt Fejtő Ferencre emlékeztünk Szent István parki szobránál. Iván fontosnak tartotta, hogy ott legyen.

Papad

A padot, amelyen akkor ült, – éppen szemben Fejtő szobrával – 2016 augusztusa óta réztábla jelöli. A barátok és tisztelők emlékhellyé varázsolták, neve is van: Papad, ahogy a család is emlegeti.

Iván! Innen az ablakból éppen rátok látok, jól elvagytok Feri bácsi és Te, de amikor viharok dúlnak a parkban, mintha kicsit közelebb húzódnátok egymáshoz. Ugye, jól látom?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.