A RABBI SEGÍT: HOGYAN MENEKÜLTEM KI A LAKÁSSZEGÉNYSÉGBŐL?

MAGYAR NARANCS
- JÓ EZ NEKÜNK? BLOG
Szerző: Csengei Andrea
2017.07.25.

A kilátástalannak tűnő lakhatási szegénység miatt azon gondolkoztam, hogy elhagyom az országot, külföldön fogok dolgozni, amikor találkoztam a Bálint Házban Darvas István rabbival. A „mentoraim” otthont adtak nekem a világban, programjuk várhatóan folytatódik, és én is szeretnék részt venni benne.

2010-ben édesanyámmal, Down szindrómás húgommal, az ő szintén sérült párjával és a két gyermekemmel már lakásszegénységben éltünk. Lakásszegénységben élni – számomra – nem pusztán kényelmetlenséget jelent. Nem elsősorban. Lakásszegénynek lenni azt jelenti, hogy az addigi értékeid megkérdőjeleződnek. Az anyagi javaid semmivé lettek, a pénztelenség egyre élesebb kontúrokat hagy a portádon, és ez mindenki számára látható lesz. Megítéltetsz. Megbélyegzett leszel. De nem is vágysz kapcsolatokat teremteni. A szabadidődet kitölti az „otthonod” fenntartása, a toldozás-foldozás, a reménykedés, hogy ezen a télen talán nem fagy el a víz, és nem kell a barátaidhoz bekéredzkedni mosni. A szobád rejtekében kérvényeket írsz, amelyekre nem kapsz választ. Újabb kölcsönökért folyamodsz, de hitelképtelenség miatt elutasítanak. Elmész a polgármesterhez, aki az udvaron fogad és széttárja a karját.

Ha nem vigyázol, ha nem vagy lélekben elég erős, akkor elveszíted a méltóságodat. Lehajtott fejjel, halk léptekkel fogsz járni. Ha elengeded magad, gyűlölködő és irigy leszel. Mindvégig volt kapaszkodóm. Még apámtól kaptam kisgyermek koromban: ”Mindig élj igaz emberként és bízz magadban. Az emberek jók. Még ha ez nem is mindig nyilvánvaló.”

2014 végén Izraelbe készültem. Munkalehetőségem adódott volna ott, négy évre. (Ápolónő vagyok.) Ha kimegyek, talán fel tudom újítani a házamat az ottani keresetemből. Úgyis vágytam látni Izraelt, és kicsi gyermekkorom óta érdekel a zsidó kultúra. De még a kultúránál is jobban az összetartás. Ezek voltak az észérvek. De közben zakatolt bennem egy verssor, amire sokszor felriadtam álmomból: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...” Radnóti tartott itthon. Azt éreztem, hogy nekem nem az a sorsom, hogy külhonban dolgozva teremtsek újra otthont a családomnak. Nekem itt kell megtalálnom a megoldást.

Megérkezett. Mikor már Izraelbe kellett volna utaznom, egy Facebook-hirdetést olvastam. Egy kutatáshoz kerestek lakásszegénységben vagy hajléktalanságban élő embereket. Jelentkeztem. A részvételi akciókutatás egyik eleme maga az akció. A mi akciónk az lett, hogy az eredményeinket minél szélesebb közönségnek bemutassuk. Lakásszegénységben élő, hajléktalan, vagy „csak” szociálisan érzékeny embereknek mutassuk meg, mit tehetn(én)ek az ellen, hogy a hatalom ellehetetlenítse emberek lakhatását. 2016. június 11-én, Shavout zsidó ünnepének éjszakáján a Bálint-házba vittük a gondolatainkat. Az életem egyik fordulópontjához érkezett. Darvas István rabbi meghallgatta az előadásunkat, amit Ledniczky Lívia történésszel szerkesztettünk. Az előadás végén a rabbi elkérte a számomat. Arra gondoltam, hogy a közösségébe hív majd amolyan érzékenyítésre. A hívás pár nap múlva befutott. A rabbi azt mondta, hogy megérintette őt a történetem, és szeretne segíteni. Mit gondolok, miben tudna? Rögtön elkezdtem a Közélet Iskolájáról beszélni. Hogy mi ott min dolgozunk, mit szeretnénk elérni. Azt mondta, ő másra gondolt. Ő nekem szeretne segíteni. Fel tudom-e keresni a következő héten a Dohány utcai zsinagógában?

...

ITT OLVASHATÓ