Szerző: HaFr
2017.07.24.
Nagy szerencséje a magyar nacionalizmusnak, hogy miközben minden okunk megvan megválni tőle, ez összecseng a világ változásai adta lehetőséggel is. A magyar nacionalizmus és az általa létrehozott nemzet alapvetően sikertelen program. Annak idején, amikor az abszolutizmussal szemben a XIX. század elején létrejött a nacionalizmusunk, két célja volt: a politikai függetlenség és a modernizáció (polgárosodás). A rövid reformkori virágzás után azonban a haza és a haladás közös programja megbukott (győzött a vármegyei kiváltságvédelem maradisága, együtt a bécsi birodalmi centralizációval), a politikai függetlenség reális lehetősége elveszett, és a folyamatos frusztráltság, amit ez okozott, a függetlenségi törekvéseket tartósan szembefordította a modernizációval (vö. a Kiegyezés folyamatos revíziójára tett kísérletek, amelyek a szellemiségükben Trianon revízióját előlegezték).
A hazai modernizáció a Habsburg, majd bolsevik nyomás alatt, illetve ma az EU-val a háttérben visszatérően mint szuverenitásellenes, külső, nemzetietlen gyakorlatként jelentkezett. Különösen tragikus ez úgy, hogy közben a "harmadik út" egyik autochton programja sem bizonyult életképesnek -- már gondolatként sem.
A magyar nacionalizmus meghatározó vonása: a függetlenségi túlsúlya, emiatt pedig a nemzet- és társadalomellenessége. A függetlenségi nacionalizmus hozta létre és definiálja a nemzetet, amely így nem tudja integrálni a külső, vagy létrehozni a saját belső modernizációs kompetenciáit. A nemzet olyan lett, amilyenné a nacionalizmus (antimodernizációs) alakváltozásai tették. Ez a nemzet genetikusan (fejlődéstörténetileg) versenyképtelen, a függetlenségi kódjának kulturális, etnicista, rasszista és xenofób jegyei aláássák a szigetszerűen, töredékesen jelentkező modernizációs nekilendüléseit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.