Szerző: Ágoston László
2017.07.10.
Mégis a legtöbb: ember, aki él.”
(Karinthy Frigyes: Előszó)
Mit gondolsz, apa, milyen hangnemben kéne írnom arról, hogy elmentél? Szerinted súlyos legyen, mint a hiányod lesz innentől fogva vagy inkább kedélyes, mint amilyen te voltál, amikor a horgászatról, a macskádról vagy a kertedről beszéltél? Igazad van… busongani nincs értelme. Nem történt semmi tragédia.
Te voltál az az ember, aki mindenkit megszelidített. A kedvenc képemen rólad egy sündisznót simogatsz éppen. Ő érezte, hogy jó a lelked, téged pedig nem zavartak a felszíni tüskék. Te voltál az, akinek Durci macska mindent megengedett (pedig a durcás szóból származik a neve) és aki most minduntalan, az ajtót nézve vár. Igen, ott ül a szoba közepén és nem találja a helyét. Mert a helye a hasadon van, amikor alszol. Sose tudtam eldönteni ő melegít téged vagy te melegíted őt…
Harmincnégy évet éltél anyámmal. Hangos szóra otthon nem emlékszem, ahogyan engem is tisztelettel neveltél. Igen, a fiút megtanította tisztelni, ahogyan az apa tisztelte a fiát. A tizennyolcadik születésnapomon kezet adtál nekem, egy különös kézfogás ajándékát. Mert idáig nevelőm voltál - mondtad -, de felnőtt férfiként a barátom akartál lenni. Mindig hittél bennem és jobban féltettél bárkinél, amikor a határaimat feszegettem. De sohasem fékeztél, gátoltál volna. Tanító voltál, nem parancsnok.
Mit beszélek itt múlt időben! Látod, közhelyesen gondolkodom még most is, apa! Mert nem tűntél el csak meghaltál. Olyan ez a múlt idő, mintha mindennek vége lenne, mintha soha többé nem látnánk egymást, mintha azzal a hetven kilónyi kihűlt, merev szövettel bármi is elveszett volna belőled! Marhaság! Az én apám, aki edzőterem és szolárium helyett mindig a szellem napvilágában sütkérezett nem írható le egy több áttétes, máj-, szív-, vese-, tüdő- és mittudoménménmilyen- elégtelen testtel. Ne haragudj, hogy egyáltalán felvetődött bennem.
A tested levetkezve, az utolsó gombok kipattintása előtt, az ágyon fekve rám bíztad, hogy gondozzam azt a temérdek gondolatot, amit ötven év alatt papírra vetettél. Tudod, hogy kritikus vagyok ezekkel, apa! Sokat fogunk még bírkózni mi ketten azokon az elváló igekötőkön és jelzős szerkezeteken. Én máshogy fogom gondolni, te pedig majd meggyőzöl, hogy maradjon csak úgy, ahogyan te akartad. Mindketten tudnánk engedni. Egyikőnk sem teszi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.