VIRSLI, PÁRIZSI

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Váncsa István
2017.06.15.

Szafaládé! – mondta G. Dénes György huszonvalahány évvel ezelőtt egy műsorban, válaszolva a kérdésre, amely a kedvenc ételeire vonatkozott. Hamarosan kiderült, hogy Zsüti nem a rendszerváltást követő évtized szafaládéjára gondol, de nem is a Kádár-korabelire, hanem arra, amit a harmincas évek hentesei árultak, és aminek a dicséretét költői képekben és hosszan zengte volna, ha a műsorvezető arányérzéke gátat nem szab neki.

Az a szafaládé még húsból készült, semmi másból. Színtiszta marhahús, némi szalonna, paprika, só, bors. Nem azért, mert az akkori hentesek szakmai erkölcse ekképpen diktálta volna (noha valószínűleg ekképpen diktálta), nem is azért, mert a korabeli közönség igényesebb és tehetősebb volt, mint a mostani, hanem mert akkoriban nem gondolták, hogy másképp is lehet. Viszont azóta rengeteget fejlődtünk, ezt egyebek közt az is mutatja, hogy hentesiparunk most épp válságban van. Szereplői azért aggódnak, mert augusztus elseje után a párizsiba meg a virslibe elvileg húst is kell tenniük. Nota bene nem arról van szó, hogy ezeket az ínyencségeket kizárólag húsból készítsék, de még csak nem is arról, hogy a húsnak kétharmada legyen. A cél az egyszerű többség volna, vagyis ötvenegy százalék. A többi ezután is lehet étkezési keményítő, kukoricaszirup, szójafehérje, vérplazma, laktóz, szacharóz, dehidratált zöldség, borsóliszt, nemkülönben bőrkeemulzió, stabilizátor, tartósítószer, antioxidáns, savanyúságszabályozó és még annyi minden.

Húsiparunk szereplői ezt hallva úgy gondolják, hogy őrájuk most pikkelve van. Ha húst kell tenni a felvágottba, akkor az árak az egekbe szöknek, a közönségnek erre pénze nincs. Mellesleg ebben akad némi igazság, ha ugyanis hús az alapanyag, akkor a végtermék bajosan lehet olcsóbb, mint a hús. Az első világháború előtti utolsó békeévben a pesti polgár, ha jót akart, közvetlenül Prágából rendelte a prágai sonkát, kilónként két koronáért, és a párizsit is, kilónként kettő húszért. A háború után, 1920 áprilisában a marha apróhús kilója hetvenhat korona volt, a borjúhús eleje nyolcvan korona, a kolbász hetvennyolc, a szalámi nyolcvankettő, a virsli pedig nyolcvannégy. Négy évvel később a borjú eleje tizenegyezer korona, a sertéscomb tizenötezer, a virsli, párizsi, szafaládé tizennyolcezer. Mint látjuk, a pénz értéke közben némiképp változott, de a virsli, párizsi, szafaládé mindig a skála tetején foglalt helyet, nem pedig legalul...

ITT OLVASHATÓ