Szerző: Göbölyös N. László
2017.06.04.
Érzelmeink az idők során ugyanazok maradnak, de a technológia fejlődésével új kifejezéseket használunk rájuk. Az új kifejezések itt-ott módosult tartalmat is takarnak. Nem ugyanazzal az izgalommal bontottak fel például egy levelet régen, mint ahogy ma kinyitnak egy sms-t – állapítja meg a La Stampa.
Tiffany Watt Smith Az érzelmek atlasza című könyvében összefoglaló képet próbál adni erről a korántsem egyszerű területről.
Bevezetőben a globalizáció egy ritkábban emlegetett hatásával foglalkozik. Megállapítja, hogy kicsit lett a világ és többet tudunk a világ népeiről. Megtudtuk például, hogy a csehek „litost”-nak nevezik azt az érzést, amelyet aziránt érzünk, aki boldogtalanná tett bennünket. A „viraha” szanszkrit nyelven egy szakítással végződő szerelmet jelent. Az inuitok „iktsuarpok”-nak nevezik azt a feszültséggel teli örömet, amellyel egy kedves vendéget várnak. A finnek „kaukokaipuu”-nak a megmagyarázhatatlan vágyakozást egy soha nem látott hely után. A szerző a digitális korszak szüleményének nevezi a „ringsiety”-t, azt a szorongást, amely akkor keríti hatalmába az embert, amikor megszólal a telefonja. A brit kutató nyilván nem hallott a 20. századi magyar történelemből jól ismert és rettegett „csengőfrászról”.
Tiffany Watt Smith, aki a londoni Queen Mary egyetemen vezeti az alváskultúrákról szóló kurzust, valamint a Centre For The History of The Emotions” igazgató bizottságának tagja, visszatekintve a történelemben kiderítette, hogy 1830 végéig nem lehetett érzelmekről beszélni. Másként kellett őket nevezni, például szenvedélynek, erkölcsi érzésnek, lelki balesetnek. Thomas Brown filozófus volt az, aki az érzelem szónak polgárjogot adott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.