TRIANON TRAUMÁJA

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.06.07.

„Az elnyomás soha nem kerekedhetett volna felül, ha az emberek gyávasága, galádsága és egymás iránti kölcsönös bizalmatlanságuk nem egyengette volna az útját. Addig fog fokozódni, ameddig ki nem írtja a gyávaságot és szolgalelkűséget, s az elveszett bátorságot fel nem ébreszti újra a kétségbeesés.” (Johann Fichte: Az ember rendeltetése).

A napokban emlékeztünk meg arról, hogy 1920 június 4-én írták alá Trianonban az I. világháborút lezáró békeszerződést, amit mi magyarok békediktátumnak nevezünk. Morálisan elfogadható ez utóbbi jellemzés, hiszen a a történelmi események azt mutatják, hogy egy világháborúba belekényszerített gyarmaton verték el a port az európai nagyhatalmak. Ma sincs elfogadható magyarázat erre, hiszen azt a célt, hogy a Nagy-Magyarországba tartozó nemzetiségek önállósodási törekvéseit segítsék elő, valójában nem sikerült teljesen megoldani. Míg ugyanis a románok, a szlovákok, a délszlávok és egyéb nációk megkapták az önálló nemzetállami léthez szükséges területi feltételeket, addig egy nemzetet, a magyarságot szakították szét oly módon, hogy több ország állampolgáraivá kellett válniuk.

Ezt a problémát azóta sem sikerült feloldani, amivel csak tovább gyűrűztek az eredeti ballépések következményei és vezetett egy soviniszta, irredenta magyar politikai állásfoglalás kialakításához, amit egy újabb világháború során igyekeztek megoldani. Nem kétséges, hogy Horthy Miklós Magyarországa egyebek mellett azért lépett be a II. világháborúba, hogy a trianoni békediktátum nyomán elvesztett területeknek legalább egy részét visszakapjuk. Ezt Hitler részben megtette, ezzel fizette ki a magyarok hűségét, amikor is a délvidéknek egy jelentős részét visszacsatolta Magyarországhoz. Ezt azonban a párizsi békeszerződés 1947-ben megsemmisítette. Tehát lényegében semmi sem változott meg a magyarság szempontjából, aminek nyomán állandóan benne lakozott a magyar néplélekben az, hogy 1920-ban egy nagy-nagy történelmi igazságtalanság történt velünk szemben, ami a nemzet perspektíváját alapjaiban meghatározta.

Ezt az állapotot az sem változtatta meg lényegesen, hogy Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, ám míg a többi ország közül, ahol jelentős számú magyarság élt, Szlovákia, Románia, Szlovénia és Horvátország szintén az Unió tagjává válhatott, addig Szerbia és Ukrajna csak ezután válhat az Unió tagjává. Ez a föderáció ugyanis inkább politikai, gazdasági, kulturális és egyéb jellegű szövetség a tagállamok között, ami nyilvánvalóan nem vezethet újabb területi felosztáshoz. Röviden: ma úgy néz ki a helyzet, hogy a Trianoni békediktátum majdnem száz év múltán is megmarad olyan formában, amint azt annak idején megalkották. Sok ember lelkében van egy dédelgetett álom, ami szerint száz év elteltével, azaz 2020-ban a trianoni békediktátumot felül lehet bírálni, és ennek következtében van esély arra, hogy területeket kapjunk vissza és a magyarság egységes nemzetállamot fog alkotni. Ez egy vaskos tévhit, hiszen a trianoni békediktátumot a párizsi békeszerződés már korábban felülírta, ezért Trianonnak csupán történelmi, semmint konkrét államhatárokat megváltoztatható szerepe lehet. Ma pedig sem Magyarországnak, sem pedig más Uniós tagországnak nem lehet érdeke az, hogy a területi problémákkal terheljék a mostani nehéz helyzetet, amit a migráció jelenthet Európa számára. Más szóval ez azt is jelentheti, hogy Magyarországnak végleg bele kell törődnie abba, hogy a trianoni határok megmaradnak és ezen belül kell gondolkodni a távlatokban is...

ITT OLVASHATÓ