Szerző: Vásárhelyi Mária
2017.06.23.
Ha eddig nem értettük is (egyébként értettük), hogy miért nem sikerül a hazai demokratikus pártoknak növelni szavazóbázisukat, akkor az elmúlt néhány nap ismét fényes bizonyítékát adta annak, hogy mennyire nem értik ezek a pártok a világot, amelyben élünk.
Bár évtizedek óta hangsúlyozzák szociológusok, politikai elemzők stb., hogy a választói magatartás alakulásában legalább akkora szerepet játszanak az érzelmi, identitásképző, expresszív tényezők, mint a racionális megfontolások, jól látható, hogy ebből semmit nem fognak fel ezek a pártok.
Június 16-án, ami nemcsak Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulója, hanem a rendszerváltás szimbolikus kezdete is, a kormány az újratemetés szimbolikus helyszínén egy neonáci zenekart, a neonáci olasz és magyar B középpel megerősítve ünnepelte a "Hatodik koporsó party"-val. A hazai demokratikus pártok pedig nemhogy botrányt nem rendeztek emiatt, de semmiféle érdemi mondanivalójuk sem volt erről. ..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.