Szerző: Marosán György
2017.06.05.
Sokan latolgatják Orbán Viktor és az általa teremtett, illiberális – valójában diktatórikus - rendszer jövőjét. Két éve két kutató matematikai modellekkel eredt a nyomába annak, milyen hatások formálják a 21. század új típusú diktátorainak sorsát (S. Guriev, D. Treisman: How Modern Dictators Survive: Cooptation, Censorship, Propaganda, and Repression.).
Kiindulópontjuk: a globalizáció és a szociális média korában a diktátorok stratégiája megváltozott. Egykor a féktelen erőszakra és az ideológia monopóliumának kisajátítására alapoztak. Korunk modern diktátorai csak kivételes esetben – bár akkor habozás nélkül - alkalmazzák a tömeges erőszakot. Inkább, kisajátítva a társadalom pénzügyi forrásait és a véleményformáló médiát, manipulálják a társadalmat és arról igyekeznek meggyőzni a polgárokat: kompetensek és hatékonyan kormányoznak.
Stratégiájuk lényege: országaikon belül „megvásárolnak” kiválasztott társadalmi csoportokat, az országaikban tevékenykedő nemzetközi szervezeteket viszont zsarolják. Ennek példája Orbán Viktor civilek elleni támadása, és egyes külföldi nagyvállalatok „szívatása”. Gyakran - pusztán szeszélyeik érvényesítése érdekében - túszokat szednek, és azokat használják eszközként céljaik valóra váltására. Ez a gyökere Orbán Viktor CEU-val kapcsolatos akciójának. „Nem tárgyalnak velem az amerikaiak? Túszul ejtem a CEU-t. Majd kijelentem: a CEU sorsa az amerikai és magyar kormány közötti tárgyaláson múlik”. Az efféle túszejtés nehezen megoldható problémák elé állítja a diktátorok racionális és a morál által is vezérelt partnereit.
Ez a fajta stratégia azért lehet gyakran sikeres, mert az átlagpolgárok nem rendelkeznek reális képpel a társadalom tényleges állapotáról, és gyakran nem is érdeklődnek az iránt. Benyomásaik viszonylag egyszerűen manipulálhatók. Egyrészt, a totálisan kisajátított média azt sulykolja: minden rendben és minden a polgár érdekében történik. Azért, hogy az „agymosás” tökéletes legyen, a diktátorok ellehetetlenítik a független médiát, kiszorítják mindenhonnan a hozzáértő és kritikus szakembergárdát, és kizárólag hozzájuk hű „véleményvezéreket” neveznek ki. Másrészt, különböző fortélyos módon megvesztegetik a polgárok nagyobb csoportjait. Számtalan lehetőség van a társadalmi szolgáltatások költségeinek a valóságostól való eltérítésére – lásd rezsicsökkentés – vagy meghatározott térségek és rétegek ígéretekkel vagy juttatásokkal való megvásárlására.
Ha a média a helyzetet nagyjából rendben levőnek, sőt sikeresnek tűnteti fel, az esetleges problémákat meg külső támadás következményének mutatja be, a polgár békén marad, sőt támogatja a diktátort. Ám e manipulációs stratégia sikerességét két tényező behatárolja: képes-e finanszírozni a diktátor a támogatás megvásárlásának költségeit, és létezik-e a diktatórikus hatalomnak működőképes alternatívája, olyan ellenzéki csoportosulás, amelyet a polgárok, kormányképesnek tekintenek?
Amíg a gazdaság működik – érveltek a kutatók - a diktátor meg tudja vásárolni a támogatást. Ezt egészíti ki a veszélyhelyzet érzetének kialakítása, amely a „ne rázd a csónakot” nyugalomra intő figyelmeztetését üzeni. A diktátor így nem csupán hatalmon képes maradni, a stabilitást idővel személyes kompetenciájának tulajdonítják. S bár a diktátorok mindig készek a különböző típusú – jogi, intézményi, politikailag szervezett - erőszakot alkalmazni, a modern autokraták inkább kompetens vezetőként igyekeznek feltüntetni magukat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.