Szerző: SzEGy
2017.06.15.
A realitás talajáról indulva elég nehezen tudnék elfogadható magyarázatot adni arra, hogy ugyan miért kellene az 5-10-15-20-25-30-sok éve alig látott régi ismerősökkel való egyszeri, pár óráig tartó találkozástól pánikolni. Miért kéne extra erőfeszítést tenni, hogy csak azért is beleférjünk a legújabb (természetesen a többiek által még nem látott, az idei divattrendet tükröző színű, anyagú, szabású, lehetőleg méregdrága, de hanyag, sőt nem törődöm elegancia látszatát keltő) ruhakölteménybe. Miért kéne fodrászért, kozmetikusért, műkörmösért, zsírleszívásért, csoda diétáért, plasztikai sebészért kiáltani?
Mi történik vajon akkor, ha valaki, akit x éve nem láttam, most nem a csúcs szuper, kirobbanó, díjnyertes formámat látja majd? Csak azért, mert egy hang azt mantrázza a fejemben, hogy ez az alkalom megismételhetetlen és most aztán elbűvölően szépnek, dögösen karcsúnak, divatosan borotváltnak, ápoltnak, kifinomultnak és ki tudja még, minek kellene lennem? Tegyük fel, hogy az Ironman győzteseit megszégyenítő erőfeszítéseimnek hála, sikerül a lehető legjobb formába hozni magam. Most akkor minden rendben van, lenyugszunk lassan és béke lesz?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.