RÓZA NÉNI A MAGYAR FELSŐOKTATÁSRÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
- VENDÉG
Szerző: Lázár Gergő/Róza néni
2017.06.18.

Parragh László hírhedté vált saját kijelentésének – mi szerint óriási hiba az, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat – népszerűségétől még maga Parragh László is meglepődött,amint nyilatkozta ő a Szabad Európa Klubrádió egyik műsorában, ahol és amikor olyan elképesztő szakmai magaslatokban eszmefuttatott ő a mindenféle szintű oktatás témájában, hogy én attól csak elképedni tudtam. Hallgatva a műsort (amit az archívumból nem tudok most beidézni) pár gondolat futott át az agyamon, amit szeretnék röviden (ez nem biztos, hogy igaz lesz) összefoglalni,többnyire tények és számok alapján.

Azért sem akarok hosszasan értekezni a témában, mivel én ebben egyáltalán nem vagyok szakértő,szemben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 28 főből álló Oktatási és Képzési Igazgatóságával szemben, mely része egy 69 főből álló un. ügyintéző szervezetnek, egy további 40 fős, Parragh László vezette elnökség, valamint egyéb testületek mellett.

A MKIK honlapján, közérdekű adatként elérhetők a 2009-2015 közötti időszak éves beszámolói. Úgy tűnik viszont, hogy a 2016. évi gazdálkodási adatok, sok más nemzeti fontosságú adathoz képest elvesztették közérdekű jellegüket. Igaz, hogy a 2015-ös beszámoló szerint a MKIK „csak”3,7 milliárd költségvetési támogatást kapott – ami ugye mégiscsak közpénz és vélhetően 2016-ban is volt ilyen. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a hazai vállalkozások, függetlenül attól hogy nyereségesek, van-e elegendő bevételük a fennmaradáshoz, netán csak kényszerből vállalkozók – kivétel nélkül évi 5.000 forintos kamarai hozzájárulással tartoznak a területileg illetékes (megyei) kamaráknak. A kamarai hozzájárulás nem teljesítése esetén, ezt a NAV jogosult behajtani, adók módjára behajtandó köztartozásként, de úgy hogy már a háromszorosába is kerülhet a feledékeny cégnek.

No de túl ezen a kis zárójelen, elmélkedtem én az oktatás különféle szintjein zajló egyes történésekről. A középszintű oktatásból kieső tanulók számának csökkenéséért aggódó Parragh László jól tenné, ha a szakmai testületeivel együtt korrekt elemzést végezne a különféle tényezők hatását is mérve az évi kb. 20.000 fős létszám kiesést illetően. Gondolok itt az évente csökkenő születések hatására, a Magyarországról külföldre távozott migráns családok gyermekeire, akik nem kérnek a magyar oktatásból, és nem utolsó sorban a tankötelezettség 16 évre történő leszállítására – 2012. szeptember 1-től. Állítja Parragh László az említett műsorban, hogy ez utóbbinak köszönhető csökkenés legfeljebb 1.000 fős lehet (évente?), mások szerint ez elérheti akár az 50.000 főt is. Naná, hogy a polgármesterek a hibásak, mert annyi fölösleges gimnázium van!

Aztán egy másik botrányos dolog volt ugye – ha már érettségi és felvételi időszakban vagyunk – hogy a nagy „szakértelemmel” létrehozott szakgimnáziumok tanulói négy-öt évnyi felkészülés után végül is, szinte utolsó pillanatig nem tudták, hogy milyen kötelező szakmai tárgyból, illetve szakmai ismeretekből kell érettségit tenniük. Ebből kifolyólag ezek az érettségiző diákok vélhetően gyengébben teljesítettek, jelentős hátrányba kerülve így gimnáziumi társaikkal szemben, különösen a felsőoktatásba történő felvételt illetően.

Az érettségire épülő szakképzést, pontosabban a gyakorlati képzés részét volt szerencsém némileg közelebbről is megismerni családi érintettség okán. Vannak ugye az un. OKJ-s képzések, 2015–től pár üdvözlendő változással is, mi szerint 25 éves korhatárig, illetve két ingyenes képzésre lehet jogosult a delikvens. Ez így nem is hangzik olyan rosszul. Az viszont, hogy milyen tudást, főleg gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek itt a diákok, már erősen megkérdőjelezhető. A kétéves képzés során a második évbe való belépés egyik feltétele például az, hogy a tanuló elvégezzen egy 160 órás nyári összefüggő gyakorlatot, lehetőleg egy szakmabeli gazdálkodó szervezetnél.

Konkrét esetben hogy is zajlott ez tavaly? Kapcsolatok révén lett volna egy szoftverfejlesztő cég, ahol a szoftverfejlesztés bugyraiba kellett volna beleásnia magát az érintettnek – gyakorlatilag. Amikor a cégnél megnézték az együttműködési megállapodást amit kellett volna kötniük az adott Szakképző Centrummal (és az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara ellenjegyzésével), teljességgel elzárkóztak a gyakorlati lehetőség biztosításától. Ugyanis a mindenféle adminisztrációs teendők mellett (munka-, baleset-, tűzvédelmi oktatás, foglalkoztatási napló vezetése, szakmai felügyelet biztosítása) a cégnek még biztosítania kellett volna a tanuló számára egy hónapra 21.645 forintnyi díjazást (a mindenkori minimálbérhez kötötten), valamint a szakképzésről szóló törvényben előírtak szerinti továbbiakat, mint „kedvezményes étkeztetést, útiköltség-térítést, munkaruhát, egyéni védőfelszerelést, tisztálkodási eszközt és kötelező juttatásokat”. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a tanuló részére fizetendők elszámolhatók a cég által fizetendő szakképzési hozzájárulás terhére, vagyis ennyivel kevesebbet fizetett volna az államkasszába, mint az amúgy is kötelezően fizetendő adószerűség (ez a cég bérköltségeinek az 1,5%-át jelenti). Ennek ellenére nem vállalták az egész procedúrát...

ITT OLVASHATÓ