ÖNRENDELKEZÉS KONTRA SZABADPIAC: FOGYATÉKOS EMBEREK AZ UNIÓBAN - BRÜSSZEL +/-

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: PETRI GÁBOR
2017.06.03.

“A fogyatékos emberek európai mozgalma a 90-es évek óta együtt erősödött a közös európai projekttel. Most azonban, az Európai Unió és a közös Európa válságával határvonalhoz érkeztünk. Kihívásaink újak. Nem lehetünk semlegesek. Nincs politikai semlegesség, mert a hanyatlás azzal fenyeget minket, fogyatékos embereket, hogy a szétesés évei során újra csak a politikák tárgyai és nem kezdeményezői leszünk.” Ezeket a szavakat Yannis Vardakastanis, a fogyatékos embereket tömörítő, önmagát 80 millió fogyatékos európai polgár hangjaként leíró szervezet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) görög elnöke mondta Madridban, az EDF 20 éves születésnapján, 2017. május 14-én, 35 ország fogyatékos aktivistái és érdekvédői előtt. Jogos a félelem?

A már-már apokaliptikus hang mögött egyfelől az európai integráció több évtizedes története, másfelől az országokon átívelő politikai válság, az EU gazdasági hanyatlása és a fogyatékosok érdekvédelmének kudarcai állnak. Az EU-ról szóló vitákban minden rögtön leegyszerűsödhet, és a helyzetet ki-ki politikai álláspontja szerint láthatja. Egyrészről minden, az elmúlt 10-20 évben a fogyatékos-szakpolitikák terén történt pozitív intézkedés mögött lehet a jótékony és gazdag EU-t, míg a hazai fogyatékos emberek méltatlan nyomora és kirekesztettsége mögött okként a gonosz magyar kormányt látni. Közben az ország nagy részén élő fogyatékos emberek érezhetik úgy is, hogy lényegében semmi javulás sem történt élethelyzetükben EU-s csatlakozásunk óta, sőt, a leszakadó térségekben inkább minden csak romlott.

Volt fejlődés?

A fogyatékos emberek életvitelét segítő intézkedésekről (az akadálymentesítéstől a szociális szolgáltatásig és oktatásig vagy egyenlő szavazati jogig) olyan jogszabályok rendelkeznek, amelyeket vagy az EU vagy az illetékes kormányok, így például a magyar kormány ír elő és hajt végre. Egymásra mutogatni nem mindig lehet – ez attól függ, hogy adott jogterület kinek a hatáskörébe tartozik. A felelősségek konkrét megállapítása olykor még az Unió számára is kihívás, például a fogyatékos emberek jogait biztosító, EU által is ratifikált ENSZ Egyezmény esetében még maga az EU sem tudta, többszörös felszólítások ellenére sem deklarálni, hogy milyen jogi és igazgatási területeken felelős a végrehajtásért.

Az EU vezetői persze szeretik beszédeikben kiemelni az integráció emberi jogi profilját, egyetemes emberi értékeket uniós, sőt (Kelet-Európa nagy részét lesöpörve) „európai értékek”-nek nevezni, de a valóságban az EU-n belül a leszakadó társadalmi csoportokkal, így például a fogyatékos emberekkel is jóformán azt tesznek a kormányok, amit akarnak. A súlytalan uniós szociálpolitikai keretprogramok – mint a legutóbbi „szociális jogok pillére” – e helyütt szót sem érdemelnek.

Az EU saját maga által alkotott belső (nem tagállami) jogszabályai és döntései sem feltétlenül állják ki az emberi jogi teszteket. Kritikus esetben az EU bátran szembe megy a szép jelszavakkal. Például amikor a görög válság kezelésében figyelembe se vette, vagy csak jelentéktelen intézkedésekkel késleltette a helyi fogyatékos emberek és pszichiátriai betegek nyomorba süllyedését azon megszorító politikák miatt, amiket maga az EU és intézményei kényszerítettek Görögországra...

ITT OLVASHATÓ